Napos keddnek örülhetünk

30 fok is lehet

2015/09/15

Eleinte túlnyomóan napos idő lesz, majd nyugat felől többször erősen megnövekszik a felhőzet. Kezdetben északnyugaton, nyugaton néhol, estétől délkelet kivételével szórványosan alakulhat ki zápor, egy-egy zivatar.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütés várható, reggel és késő délután, este főként nyugaton és északon néhol zápor, egy-egy zivatar előfordulhat. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 25 és 30 fok között alakul.

ősz, nap, kisfiú

Időjárási helyzet Európában

Nyugat-Európa fölött többközéppontú ciklonrendszer található. Arrafelé gyakran erősen felhős az ég, és többfelé fordul elő eső, zápor, helyenként zivatar is kialakul. Ugyanakkor Északkelet-, Kelet-Európa időjárását anticiklon alakítja. Területén a leszálló légmozgásoknak köszönhetően általában kevés a felhő, sokat süt a nap, de helyenként csak lassan oszlik fel az éjszaka képződött köd. Szintén több a felhő a Fekete-tenger északi vidékén, és ott szórványosan esik az eső, záporeső. A legmagasabb nappali hőmérséklet szárazföldünk északi tájain általában 15 és 21 fok között változik, csak Izlandon van ennél hűvösebb. Közép- és Dél-Európában folytatódik a nyáriasan meleg idő, a délutáni órákra többnyire 24 és 30 fok közé melegszik fel a levegő. Kedd estig a Kárpát-medence fölé nyugat, délnyugat felől váltakozó nedvességtartalmú, kissé labilis, egyre melegebb léghullámok érkeznek. (MTI)

Hozzászólások