Négy ország versenyzői indulnak a debreceni hőlégballonversenyen – Federer a harmadik résztvevő az ATP-n

Napi sporthír-összefoglaló

2014/08/18

Négy ország versenyzői indulnak a debreceni hőlégballonversenyen –  Újabb két magyar aranyérem, hat dobogós hely hétfőn az Ifjúsági Olimpián – Federer a harmadik résztvevő az ATP-n  —  mai sporthíreinket az alábbiakban olvashatjátok:

Lettország, Litvánia, Ausztria és Magyarország – húsz versenyzője vesz részt a csütörtöktől hétfőig megrendezendő 14. hőlégballonos Debrecen Kupán, ami egyben nemzeti bajnokság is.

Az elő Európa-bajnokságnak tekinthető viadal hétfői sajtótájékoztatóján Vígh Sándor főszervező – aki maga is versenyző – bejelentette: a résztvevők a város több pontjáról, így a Tócóvölgy repülőtérről és a Sámsoni úti gyakorlótérről repülnek majd, de az időjárástól függően a hajdúszoboszlói repülőteret is igénybe vehetik.

fotó: www.mayanaanddavid.com
fotó: www.mayanaanddavid.com

Papp László alpolgármester elmondta: a város technikai feltételek biztosításával (iroda a Főnix sportcsarnokban, illetve a Főnix parkoló átengedése) támogatja a versenyt. Ugyanakkor azt is vizsgálják, hogy mennyiben felel meg Debrecen a jövő évi világbajnokság megszervezéséhez szükséges feltételeknek, hiszen a város szeretne otthont adni az eseménynek.

Ifjúsági olimpia – Újabb két magyar aranyérem, hat dobogós hely hétfőn

A 17 fős magyar csapatból hat egyéni számban 11-en indultak a berlini Európa-bajnokság úszóversenyeinek nyitónapján, közülük  öten az elődöntőben, hárman pedig rögtön az esti döntőben folytathatják.

Utóbbi trióból a hétfői matinés programban duplázó Hosszú Katinka 400 m vegyesen lett egyből finalista a legjobb idővel, s 200 m háton is biztosan jutott tovább az esti elődöntőbe. A Vasas világ- és Európa-bajnoka a “felségterületéhez” tartozó vegyes számban látványosan könnyed úszással, 4:31.53 perces Európa-bajnoki csúccsal ért célba. Rajta kívül a selejtezős mezőnyben ott volt még Verrasztó Evelyn és György Réka is, előbbi ötödikként (4:41.15) lépett tovább a nyolcas döntőbe, míg utóbbi összesítésben a kilencedik lett (4:44.23).

“Jól esett az úszás, a 200 hát is tetszett, de este a 400 vegyesre fókuszálok” – összegzett a két próbatételt követően Hosszú Katinka, aki 200 m háton a negyedik pozíció birtokosaként, 2:11.09 perces produktummal vált a 16-os elődöntő tagjává.

Kis Gergő - fotó: www.origo.hu
Kis Gergő – fotó: www.origo.hu

Időrendben első magyar indulóként Kis Gergő 400 m gyorson verekedte be magát a legjobb nyolc közé, s este Hosszú és Verrasztó mellett ő lesz a harmadik magyar, aki éremosztó számban próbálkozhat. Az ajkai úszó 3:50.35 perces idejével nyolcadikként még éppen befért a finalisták közé.

“Rettenetesen kiúsztam magam, de hát mennem kellett teljes erőből, azt viszont nem tudom, hogy mi lesz este” – préselte ki magából a szavakat a láthatóan alaposan elfáradt Kis. “Nyolc órám van, hogy kipihenjem magam.”

A többiek közül Gyurta Dániel – aki 200 m mellen, mely távon amúgy hosszú évek óta egyeduralkodó, nem áll rajthoz a  mostani kontinensviadalon – 100 méteren “avatta fel” a Velodrom kerékpárstadionban felépített 50 méteres ideiglenes medencét. Az UTE olimpiai, világ- és Európa-bajnoka minden erőlködés nélkül, 1:00.13 perc alatt – a második legjobb idővel – teljesítette a távot, s lépett tovább az elődöntőbe.


Szerb és kanadai válogatott játékos a győri női kosárcsapatnál

Öt új játékos, köztük Vajda Anna, illetve a szerb válogatott Tamara Radocaj és a kanadai nemzeti együttest erősítő Kyrsten Boogard érkezett nyáron az UNI Győr női kosárlabdacsapatához, amelynek edzője Völgyi Péter lesz az új szezonban.

Vajda Anna - fotó: www.nemzetisport.hu
Vajda Anna – fotó: www.nemzetisport.hu

A klub hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a keretet az érkezők mellett a legutóbbi csapat öt tagja, valamint öt saját nevelésű játékos alkotja, az új trénerrel pedig kettő plusz egy évre kötöttek szerződést.
Füzy András, az egyesület társadalmi elnöke mutatta be a gárdát illetve az új trénert, mindehhez hozzátette, a klub névváltoztatás előtt áll és hamarosan csatlakozik egy nagyobb sportcsaládhoz, de erről csak a jogi akadályok elhárulása után közölnek bővebb információkat.

Az érkezők közül Vajda Anna a magyar válogatott meghatározó tagja, míg Tamara Radocaj a szerb válogatott irányítója, Kyrsten Boogard pedig a kanadai válogatott 196 centiméter magas centere. Utóbbi két kosaras októberben csatlakozik a Győrhöz, addig a világbajnokságon játszanak.
A csapat kapitánya Laklóth Anna, a saját nevelésű fiatalok közül Horváth Krisztina és László Boróka nevét emelte ki Völgyi Péter.
A társadalmi elnök hozzátette, a klub az utánpótlás korosztályokkal együtt húsz csapatot versenyeztet. Az egyesületnek ez a tizedik szezonja Győrben.

 

ATP-VB – Federer a harmadik résztvevő

A volt világelső svájci biztosította a helyét harmadikként a férfi teniszezők idényzáró ATP-Világbajnokságán.

Roger Federer - fotó: en.africatopsports.com
Roger Federer – fotó: en.africatopsports.com

A vasárnap Cincinnatiben tornagyőztes, 33 éves sztár sorozatban 13-adik vb-jére készülhet, ami példátlan a sportág történetében.

“Év elején mindig az az egyik fő célom, hogy novemberben ott legyek a legjobb nyolc között” – jelentette ki a hatszoros világbajnok svájci, aki tavaly csak egy héttel a vb előtt kvalifikálta magát a londoni szupertornára.
Korábban a világelső szerb Novak Djokovic és a spanyol Rafael Nadal jutott ki a vb-re, amely november 9-től 16-ig tart az O2 Arenában.

 

Neymar felépült sérüléséből, játszhat

Az FC Barcelona orvosi stábja engedélyezte a játékot Neymarnak, a csapat brazil labdarúgójának, aki a nyári világbajnokság negyeddöntőjében szenvedett súlyos hátsérülést.

A 22 éves támadót a kolumbiaiak elleni, 2-1-re megnyert találkozó hajrájában hordágyon kellett levinni a pályáról, miután Juan Zuniga hátba térdelte. Az eset nyomán a csatár egyik csigolyája eltört, emiatt a torna hátralévő részében már nem tudott pályára lépni.

Neymar - fotó: www.theguardian.com
Neymar – fotó: www.theguardian.com

Neymar akár már a mexikói León elleni, ma esti felkészülési mérkőzésen pályára léphet a Camp Nou Stadionban, akárcsak az FC Liverpooltól szerződtetett Luis Suárez. Az uruguayi támadót ugyan harapásért októberig eltiltották a játéktól, de a nemzetközi Sport döntő bíróság múlt heti döntése értelmében barátságos meccseken szerepelhet.
Az FC Barcelona a spanyol bajnokság 2014/15-ös szezonjának első fordulójában az Elchét fogadja vasárnap. (MTI)

 

Hozzászólások