Nem sikerült az első csúcstámadása Klein Dávidnak

A hegymászó mindössze 250 méterre volt a Csomolungma tetejétől

2014/05/24

Nem sikerült Klein Dávid első csúcstámadása a Mount Everesten, a hegymászó 8600 méteren, mintegy 250 méterrel a cél előtt visszafordult, magyar idő szerint szombaton hajnalban.

foto: mon.hu
foto: mon.hu

Klein Dávid, aki oxigénpalack nélkül akar feljutni a világ legmagasabb, 8848 méteres hegycsúcsára, és mászótársa, Ang Mingma serpa több mint 10 órás mászást követően, helyi idő szerint reggel 7-8 óra között fordultak vissza. Azért döntöttek így, hogy épségben, kockázatok vállalása nélkül le tudjanak jönni a hegyről – ismerteti az expedíció honlapja, amely szerint a mászók “a halálzónában nem tudták tartani a szükséges tempót, az utolsó néhány száz méter rendkívül nehéznek bizonyult az erősödő szélben, a mínusz 20 fokban és a ritka légkörben oxigénpalack nélkül”.

Céljuk most az, hogy biztonságosan visszaereszkedjenek a 6400 méteren fekvő előretolt alaptáborig, majd lejjebb.

Klein Dávid korábban az MTI-nek elmondta: ha elsőre nem sikerül felérnie, még egyszer fog próbálkozni, amennyiben fizikai állapota és a időjárási viszonyok is engedik. Az ehhez szükséges stratégiát, logisztikai hátteret kiépítette, és – a jelenlegi meteorológiai prognózisok szerint – június elején ismét nyílik egy úgynevezett időjárási ablak, ami lehetővé tesz egy esetleges újabb csúcstámadást.(MTI)

Hozzászólások