Nem turnézik a Coldplay, inkább zöld lesz

2019/11/21

Ilyet még biztos, hogy nem hallottál! Azért nem indul lemezbemutató turnéra a Coldplay zenekara, mert aggódnak tagjai, hogy koncertjeikkel környezeti terhet generálnak.

A brit együttes énekese, Chris Martin a BBC-nek azt nyilatkozta: “Kell egy kis idő, hogy megvizsgáljuk, hogyan lehetnének egy turnénak kedvező hatásai a környezetre”.

Az együttes azért pénteken lezavar a jordániai Ammanban két fellépést, melyeket az interneten élőben lehet majd nézni. Napfelkeltekor és naplementekor is csapnak egy bulit, melyeken az Everyday Life című albumukat mutatják be két részletben.

A zenekar utolsó turnéja 2016-ban kezdődött és 2017-ben ért véget. Akkor a világ körül, négy kontinensen 122 koncertet adtak.

Martin azt mondta, hogy nagyon csalódottak lennének, ha nem találnának megoldást és a következő turnéjuk nem lenne karbonsemleges. Most azért választották Jordániát koncerthelyszínül, mert olyan helyet kerestek a világ közepén, ahova nem nagyon jutnak el fellépni.

A következő fellépésük a londoni Természettudományi Múzeumban lesz jövő hétfőn, melynek teljes bevételét környezetvédelmi szervezeteknek ajánlják fel.

Hozzászólások