Nyitva vagy zárva?

Kedden kiderül, mi lesz a vasárnap sorsa

2014/12/15

Holnap ülésezik utoljára a parlament idén, így hamarosan megtudhatjuk, mi lesz a vasárnapok sorsa. A lakosság nagy része számára egyáltalán nem mindegy, hogy nyitva vagy zárva tartanak majd a boltok a későbbiekben a hét utolsó napján.

Bezár a bazár? Legalábbis vasárnap, ha a parlament is elfogadja a törvénytervezetet. A kereskedelem, valamint a fogyasztói magatartás és viselkedés gyökeresen megváltozhat a jövőben, amennyiben a kormány által kezdeményezett rendkívüli ülésen megszavazzák a vasárnapi pihenőnapot.

142025090

Az internetes vásárlás egyre elterjedtebb lett hazánkban is, ugyanis már sokkal nagyobb bizalommal fordulnak a fogyasztók az „ismeretlen és arcnélküli” eladók felé. Ennek köszönhetően idén a magyarországi online kiskereskedelmi forgalom megközelítőleg 266 milliárd forintot fog elérni, ami mintegy 49 milliárd forintos, 22,5 százalékos növekedést jelentene a tavalyi évhez képest – számolt be az adatokról a HVG. Ehhez a növekedéshez az év egyik legnagyobb durranása a Black Friday is hozzájárult, ami a web áruházak elképesztő akcióiról szólt. Úgy tűnik, Magyarországon is lassan, de biztosan átalakulnak majd a vásárlási szokások azáltal, hogy az online kereskedelem egyre elterjedtebb a lakosság körében.

iStock_000051648930_Medium

Amennyiben márciustól tényleg bevezetik a vasárnapi zárva tartást, az biztosan ki fog hatni a webes vásárlásokra is, de azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy profitálhat-e ebből az e-kereskedelem, és ha igen, milyen mértékben – valószínűleg fokozott növekedésre lehet majd számítani.

Hozzászólások