Ő itt Béla, és te most róla olvasol

Arcodba tolja a frankót

2016/01/22

Tudod ki a Béla? Ha nem, itt az ideje, hogy megismerd, ki ő és miért hagyjuk, hogy megmondja nekünk a tutit, frankón, nyersen. Csak úgy, ironikusan tolja az arcunkba azt, amit mindannyian tudunk.

Lactinell banner 2018_05_24_05

Szóval nem tudod, ki Béla? Mert szerintem te. Vagy lehet, hogy a szomszéd srác. De egyébként lehet akár anyám is, fent a gép előtt. Vagy tulajdonképpen lehet bármelyikünk, a lényeg pont az, hogy megmondja a tutit, úgy, ahogy az van, úgy, ahogy azt bármelyikünk megtehetné. Közérthetően, szórakoztatóan, nem kímélve senkit az iróniától.

Béla, vagyis eredeti nevén Bill, egy moldovai születésű milánói férfinek, bizonyos Eugeniu Croitorunak a fejéből pattant ki, aki azóta is az élet nagy igazságait szórja az éterben. Eugeniu, a magát internetes vállalkozónak tartó agytröszt nemes egyszerűséggel megalkotta ezt a fickót, aki a világ dolgaira reagál, jó adag gúnnyal a hangvételében. Tulajdonképpen nem tesz mást, mint görbe tükröt állít elénk azzal, ahogy a mindennapokban viselkedünk. Megmutatja, mik váltak fontossá számunkra, a jelentéktelen dolgok hogyan lettek az életünk fő mozgatórugói, és hogyan váltak azok a bicskanyitogató, bosszantó tevékenységsorozatok a nap 24 órájából 23-nak uralkodóivá.

Magadra ismersz? Ironikus, nemde?

A férfi még a BBC-nek is nyilatkozott. “Nem, Bill sokkal jobb, mint én. Az ötlet nagyon egyszerű. ‘Bill’ igazából bárki lehet, aki képes józanul gondolkozni, elég intelligens és nem csinál semmi bosszantót. Billnek van öniróniája és képes rá, hogy olyan dolgokból is viccet csináljon, amiket egyébként ő is nap, mint nap megtesz” – állítja a férfi, akinek egyszerű pálcikarajza mostanában elárasztja a közösségi oldalakat.

És milyen igaz! Egy-két orrunk alá dörgölt mondata annyira nyilvánvaló, hogy aki bír némi józan belátással, az azonnal magára ismer. Ettől lesz vicces az egész. Aztán ott a másik aspektus, amikor elégedetten kihúzza magát az illető, hogy “lám, lám, nem csak engem idegesít ez az egész”, és máris megerősítést nyerve lehet ujjal mutogatni. A harmadik verziója viszont, a kíméletlen figyelemfelkeltés, ami azt hivatott tudatni velünk, mennyire elmegyünk egymás mellett, mennyi sok durvaság van az életünkben, de hogyan lehet(ne) azt másképp (is) csinálni.

Ők itt az eredeti rajzok, de biztosan találkoztál már te is a magyar fordítással. Mi most kiragadtunk neked néhányat Béla egyperceseiből.

“Amikor Béla nem tud mit mondani, akkor inkább csöndben marad. Béla okos. Legyél te is olyan, mint Béla.”

bill

“Béla elmegy a Starbucksba és rendel egy kávét. Szépen megissza és közben nem készít több száz fotót. Pusztán azért, mert Béla tudja, hogy ez milyen rohadt idegesítő. Béla okos. Legyél te is olyan, mint Béla.”

bill2

“Béla edzeni van. Béla nem készít 1 millió szelfit a tükörben magáról és pláne nem nyomat 1 millió videót tárogatás közben, hogy posztolja. Ehelyett a gyakorlatra fókuszál. Béla okos. Legyél te is olyan, mint Béla.”

bill3

“Béla látja, hogy odakint esik az eső. Béla nem posztolja mindezt a Facebookra, mert tudja, hogy mindenki másnak is van szeme. Béla okos. Legyél te is olyan, mint Béla.”

bill4

Fotók: Boredpanda.com

Hozzászólások