Öngyilkosság súlya nehezedik Kiss Daniella szívére

Volt szerelme a szakítás után végzett magával

2015/06/26

Bár a szépség a világ egyik legboldogabb embere lehetne, sajnos egy szörnyű tragédia árnyékolja be Kiss Daniella életét.

Sarka Kata frissen megválasztott szépségkirálynője talán sosem tudja igazán feldolgozni a hatalmas fájdalmat. Kiss Daniella és szerelme, Józsi majdnem 7 éve alkotott egy párt, amikor a férfi félrelépett. A szépség képtelen volt megbocsátani, ezért szakított vele. Józsi viszont belehalt a bánatba: felakasztotta magát…

Miután szakítottunk, Józsi többször felhívott, békülni akart. Volt úgy, hogy azt mondta, bevett száz darab altatót, majd letette a telefont. Riadtan telefonálgattam a testvéréhez, s kiderült, otthon ül, nézi a tévét. Egy másik alkalommal azt mondta, kiugrik az ablakon, és a mélybe veti magát. Akkor is kiderült, hogy csak az én szívemet próbálta így megenyhíteni. Aznap, amikor eldobta az életét, talán akkor is csak engem akart próbára tenni. Később tudtam meg, hogy lefotózta magát, ahogy a nyakába rakta a kötelet, de elküldeni már nem tudta” – mondta a Blikknek Kiss Daniella.

Magyarország szépe első 3 (MTI)
Daniella az udvarhölgyek között (fotó: MTI)

A Miss World Hungary cím birtokos számára szörnyű együtt élni ezzel a gondolattal. A tragédia miatt egyelőre képtelen nyitni egy új kapcsolat felé.

Ami történt, feldolgozhatatlan. Tudom, hogy nem tehettem semmit, de mégis szörnyű együtt élni azzal az érzéssel, hogy a szerelmem öngyilkos lett. Gyakran mardos a gondolat, hogy a súlyos depresszióján kívül az is oka lehetett a tettének, hogy szakítottam vele. Eddig nem volt szükségem szakember segítségére, ami a szívemben volt, azt elmondtam azoknak, akik közel állnak hozzám. Annyi biztos, még nem állok készen egy új kapcsolatra, túl friss a seb a lelkemen. Igaz, Józsi nem lehetett ott a show-ban, de éreztem, hogy velem volt, és látott engem. Ha élne, biztosan ő lenne a legbüszkébb” – tette hozzá a szépség.

Kiss Daniella néhány napja lett Magyarország szépe; ő vette át a koronát Kulcsár Edinától.

A szépségverseny részleteiért kattints IDE!

Hozzászólások