Pártos Csilla újra szerelmes

A sok megpróbáltatás után megtalálta a boldogságot?

2015/07/31

Legalább valami jó is akad Pártos Csilla életében, ha már a Pécsi Ildikó fiától való válása ennyire körülményes és komplikált. A sajtó ízekre szedi az ügyet, de legalább a szerelem rátalált az üzletasszonyra.

Lehet, hogy az fáj a családnak ennyire, hogy Pártos már nélkülük is képes megállni a helyét, nincs szükséges segítségre, hiszen menő üzletasszony lett belőle. Megálmodta és létrehozta saját jógastúdióját, amit szépen felépített és ma már lelkes tábor alakult ki Csilla köré.

pártos csilla

Az autoimmun-betegségből felgyógyult egykori táncos-műsorvezető válása nem egyszerű ügy, kígyót-békát kiabálnak egymásra az érintett felek, közben egyre több furcsaságra derül fény. Szerencsére ez sem akadályozza meg benne Pártos Csillát, hogy teret engedjen a szerelemnek, és szakítása után két évvel végre boldog legyen. Egy informátor arról tájékoztatta a Blikket, hogy mennyire sugárzott a boldogságtól, amikor egy kézműves fagyizóba tértek be kézen fogva párjával. A magánéletére vonatkozó kérdést mindössze ügyvédje erősítette meg. “Ügyfelem szeretne új életet kezdeni. Tekintettel arra, hogy közös gyermekük édesapja már lassan két éve szakított vele, az új kapcsolatának jogilag nincsen semmi relevanciája az ügyben. Az új kapcsolat segít neki abban, hogy a válás okozta stresszt könnyebben fel tudja dolgozni. Továbbra is szeretne kiegyensúlyozott, jó viszonyt ápolni gyermeke édesapjával, ahogy ezt eddig is tette. A magánéletéről, ahogy eddig, ezután sem szeretne nyilatkozni” – mondta az ügyvéd.

pártos csilla
fotó: Blikk

Kijár a boldogság, hiszen nem lehetek nyugodt hétköznapjai Csillának. Már az egész ország értesült válási ügyéről, a herce-hurcáról, ami körülveszi őket, a nyílt háborúról, amit egykori férjével egymás ellen folytatnak. Közben egyedül neveli fiát és tartja fent a stúdiót. Azonban egy gázolásos ügy még mindig megoldatlan Pártos életében, ami tavaly történt Szentendre felé. Akár csak a válása, az sem egy egészen tiszta ügy: még azt sem lehet pontosan tudni, ki a felelős. Egy dolog biztos, két bringás sérült meg az esetben és ezek közül egyik sem az egykori revütáncos. “Mint ismert, a műsorvezető BMW-jével elsodort két biciklist az Árpád hídnál, majd ütközött egy kamionnal, ami száz méteren át tolta maga előtt a kocsit, benne Csillával és fiával, Csabával. A biciklisek töréseikkel és zúzódásaikkal hosszú napokat töltöttek kórházban.” Az ügy egyre csak tolódik, így a körülmények is halványodnak, nehéz a bizonyítás. Az egymásnak ellentmondó információk hihetetlen beszámolókat tartalmaznak, aminek tömör következtetése a következő: Csilla vadul előzgetett és rosszul mérte fel a helyzetét, így ütötte el a kerékpárosokat. De az is egy opció, hogy a kamionnal történt ütközés után csapódott a bicikliseknek, akik a hídon haladtak. A harmadik variáció szerint nem is Pártos, hanem a fia vezette az autót. Mindez a Borson olvasható.

Nos, a kesze-kusza szálak reméljük egyszer kibogozódnak, az új szerelem legalább biztosan segít abban Csillának, hogy egy kis lendületet kapjon és újra szárnyalhasson a lelke a sok megpróbáltatás után.

Hozzászólások