Pécsi Ildikó fia nem hajlandó fizetni

Mégsem ér véget a családi viszály

2015/11/11

Hiába mondta ki a bíróság, hogy Pécsi Ildikó fiának tartásdíjat kell fizetnie, Sz. Csaba nem hajlandó pénzt adni volt feleségének.

Úgy tűnt, részben végre véget ér Pécsi Ildikó fia és volt felesége, Pártos Csilla marakodása, ugyanis a bíróság megállapította, hogy Sz. Csabának havi 115 ezer forintot kell gyermektartásként fizetnie, ráadásul visszamenőleg 1,4 millió forintot is számon kérhet rajta az exe.

Csakhogy Pécsi Ildikó fia nem hajlandó elfogadni az ítéletet, és fellebbezést tervez.

„Néhány hónappal korábban – ideiglenes intézkedésként – havi 60 ezer forintnak megfelelő összeget állapított meg a bíróság, ám a mostani ítélet szerint 115 ezer forintot kellene fia után fizetnie Csabának. Ez azt jelenti, hogy visszamenőleg 1,3 millió forintot követelnek ügyfelemtől. A bíróság – számunkra ismeretlen módszerrel történt – mérlegelésétől függetlenül, tudomásunk szerint az elmúlt hónapokban semminemű olyan változás nem következett be ügyfelem jövedelmi és vagyoni viszonyaiban, ami majdnem a duplájára emelhetné a tartásdíj összegét. Az ítélet ezen rendelkezése jogszabály- és iratellenes, valamint végrehajthatatlan is. Ezt méltatlanul magasnak tartjuk, ezért mindenképpen fellebbezünk” – mondta el Sz. Csaba ügyvédje a Borsnak. Így hiába könnyebbült meg Pécsi Ildikó, hogy végre lezárul az ügy, koránt sincs vége a pereskedésnek.

partoscsilla
Pártos Csilla volt férje nem hajlandó százezreket fizetni

Ez csak az ügy egyik fele, hiszen a vagyonmegosztási per még évekig elhúzódhat, miután az ügyfelek álláspontja a válóper beadása, vagyis 2014 óta egyre távolodnak.

Hozzászólások