Peti és Loki egymásnak feszült az Éden Hotelben

Összeomlott a nagy szövetség

2015/05/22

Egyre nagyobb a feszültség az Éden Hotelben, ami most abban csúcsosodott ki, hogy egymásnak esett Loki és Péter, mikor azt fejtegették, ki ki ellen szövetkezik. Egykor egy csapatot alkottak, de úgy néz ki, a történet most véget ért. Akcióra reakció – kommentálta a dolgot Péter.

Loki azt a kemény kérdést kapta, hogy ˝Peti ellen már többször is szövetkeztél. Nem hánysz magadtól?˝ A fiú bevallotta, hogy két alkalommal tényleg így volt, de csak mert aggódott, hogy az erősnek tartott riválisok kirakják őt is a játékból, de azzal próbálta tompítani a dolog élét, hogy ez nem akció volt, csak gondolatmenet.

Peti látszólag meglepődött, és rákérdezett, hogy mégis mikor szövetkezett ellene Loki, és mikor választ kapott, azt mondta, a szövetségnek vége, bármilyen erős is volt régen. Azonban valószínűleg készült erre Mariannával, aki a kérdést feltette, mert valószínűleg annak a módját keresi, hogy ki tudja rakni Lokit a hajrában.

Az eddig gyengének tekintett Bence lehet a nevető harmadik, elárulta, hogy ő kifejezetten örült annak, hogy a régi nagyok egymásnak estek az Éden Hotelben, mert így ő szövetkezhet egyikükkel a másik ellen.


Forrás: TV 2 http://tv2.hu/eden_hotel/

Hozzászólások