Plázázni ezentúl is lehet majd vasárnap

Mégsem lesz minden zárva, a mozi lehet a kulcs

2015/02/13

A nagy vihart kavart, az állampolgárok megkérdezése nélkül bevezetett vasárnapi zárva tartás, mely március 15-én lép életbe, várhatóan nem fogja azt jelenteni, hogy semmi sem lesz nyitva a hét utolsó napján. Sőt, úgy néz ki, hogy meglepően sok üzlet nyithat majd ki mégis.

A plázák nagy része például várhatóan nyitva fog tartani vasárnap is, és csak azok lesznek zárva, amelyekben nincs mozi – írja a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségére hivatkozva a Napi Gazdaság. A törvény adta kiskapukat kihasználva ugyanis különleges elbánást kérhetnek és kérnek majd az idegenforgalmi sajátosságra, a vásárlói szokásokra, vagy a területi ellátottságra és a foglalkoztatásra hivatkozva.

A szervezet egyébként összességében bizakodó a rendelettel kapcsolatban, hiszen szerintük attól, hogy vasárnap zárva lesznek a boltok, a kereslet még nem fog csökkenni. Az emberek ugyanúgy vásárolnak majd, ezért az MBSZ úgy gondola, hogy a visszaesés is csak átmeneti és mérsékelt lesz.

Kereskedelem - Auchan áruház
Ahol van mozi, ott nyitva tartó üzlet is lesz (Fotó: MTI)

A törvény ugyanakkor eleve nem zár majd ki minden üzletet, hiszen mi is mint írtuk, azoknak a boltoknak nem kell zárva tartaniuk, melyeknek maximum kétszáz négyzetméter az eladótere. Sőt, az újabb könnyítőtervezet szerint, egy családtag jelenléte esetén ezek éjszaka is nyitva tarthatnának.

További kivétel lehet a jövőben az építőanyag-kereskedők üzlete, illetve a kertészeteké, de utóbbiak nem egész évben, csak március 15-e és október 15-e között tarthatnának nyitva vasárnap, és csak akkor, ha maga a tulajdonos szolgál ki az üzletben.

Bár a Parlament igen gyorsan megszavazta, a vasárnapi nyitva tartás éppen annyira átgondolatlannak és elkapkodottnak tűnik, mint a félinformációkból összetákolt útdíj bevezetése. Nem is a kereslet visszaesése a legfontosabb szempont, hanem az, hogy mi lesz azzal a mintegy nyolcezer emberrel, akit a rendelet miatt kirúgnak a munkahelyéről.

Hozzászólások