Putyin végigrohant Budapesten

Órákon át tárgyalt Orbán Viktorral

2015/02/17

Kedden Budapesten járt Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki kora délután, népes kíséretével eleve több mint egy órás késéssel érkezett a magyar fővárosba. Itt aztán villámléptékkel koszorúzott, várost nézett, majd a tervezettnél hosszabban tárgyalt Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és több órás késéssel sajtótájékoztatót tartott.

Vlagyimir Putyin látogatása alkalmából lezártak és csatornátlanítottak egy rakás utat Budapesten, az orosz elnököt így nem fenyegette az a veszély itt tartózkodása alatt, hogy belefut valakibe a magyar fővárosban. Kíséretével kora délután érkezett, gépe több mint egy órás késéssel szállt le, ami átírta az eredeti terveket.

PUTYIN, Vlagyimir
Vlagyimir Putyin és kísérete a Hősök terére érkezik (Fotó: MTI)

Eleve négy elnöki repülőgép érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, azt pedig természetesen nem lehetett tudni, vajon melyikben utazott maga Putyin. Utána egyből két helyen is koszorúzott, előbb a Hősök terén, majd a Fiumei úti sírkertben, ezt követően a vártnál hosszabban, mintegy két órán át tárgyalt Orbán Viktorral.

Az eredeti 17:00-hoz képest így jóval később, 19:45-kor tartották meg közös sajtótájékoztatójukat. “A jó viszony nem csak Magyarország, de egész Európa érdeke” – mondta az oktatási és egészsgügy megállapodások kihirdetése után Orbán. “Ezért minél hamarabb rendezni kell az EU és Oroszország viszonyát. Ezért viszont folyamatosan tárgyalni kell.”

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta az ukrajnai konfliktus megoldását, és a béke megteremtését. Ezután Vlagyimir Putyin vette át a szót, aki szerint Oroszország már régóta Magyarország egyik legnagyobb gazdasági partnere, és szeretné, ha ez így is maradna.

putyin
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin a Parlament erkélyén (Fotó: Orbán Viktor, Facebook)

Az új paksi erőműről elárulta, hogy 12 milliárd eurós beruházás, amihez országa 10 milliárd hitelt adott a magyaroknak, harminc évre. A Déli Áramlat tervének elbukását sajnálja, de helyette energiáikat a török áramlatra irányítják. A közös gázmegegyezéshez Orbán annyit tett hozzá, hogy a szándéknyilatkozat megszületett, a részleteket később dolgozzák ki, de az orosz gáz ezután is kiszámíthatóan jön majd.

Orbán szerint Oroszországot nem kiszorítani kellene az európai energiapiacról, hanem éppen inkább egyre jobban bevenni. Putyin még mondott pár szót az ukrán konfliktus békés rendezésének fontosságáról, aminek eddig éppen ő volt az akadálya, aztán elköszönt, és sietett Áder János köztársasági elnökhöz a Sándor-palotába.

Hozzászólások