Puzsér Róbert újra üzent Palvin Barbarának, és nem finomkodott

Palvin Barbi újra megkapta

2017/10/06

Úgy tűnik Puzsér Róbert most nagyon kiakadt Palvin Barbarára, ugyanis ismét egy Facebook posztban “üzent neki.” Szokásához híven nem kímélte. 

Nem tudni mikor és hogy ér majd véget a Puzsér Róbert-Palvin Barbara harc. Már ha lehet harcnak nevezni. Elsőként Puzsér osztotta ki a csinos szupermodellt, hogy érzéketlenül kezelte a Las Vegas-i tragédiát. Ezután Palvin Barbi megható posztban kért bocsánatot követőitől, ám nem kifejezetten a kritikusnak címezte mondandóját. Ma pedig újabb poszt jelent meg Puzsér oldalán és egyáltalán nem finomkodott. A szöveget változtatás nélkül közöljük. 

“Nem ribancoztam le Palvin Barbarát. Az utolsó töltényig támogatom a szabad szexualitást, teljesen rendben valónak tartom, ha egy csaj pasizik – feltéve, hogy ez teszi boldoggá. Számomra az a visszatetsző, hogy a Palvin Barbara által levadászott külföldi celebtrófeákat olyan nemzeti sikerekként ünnepli a szervezett bulvár, mintha Neymart megvette volna a Videoton, vagy mintha Hamiltont leigazolta volna az Ikarus-istálló – holott mindössze a Blikk sejteni véli, hogy mindketten megdugták Palvin Barbarát.

Fiatal lány, legyen party-animal, ha neki az esik jól – csakhogy mindez az ő esetében sokmillió ember szeme láttára zajlik, és a nyomában száz esetből kilencvenkilencszer nem újabb meg újabb dollármilliomos partiarcok teremnek, hanem dubajozó, valóságshow-töltelék, egónehéz, semmirekellő prostik, akiket vagyonos pszichopaták gátlástalanul használnak, megvillantják előttük a palvinságot, aztán harmincon túl kiállítják őket az országút mellé, hogy huszonöt euróért szopjanak a susnyásban. A modellkedés vonzó felszíne alatt emberi tragédiák tömege húzódik – épp mint a versenysport nagyszerű díszletei mögött.

Csajok, akik semmihez sem értenek – aztán ha megereszkedik a bőr, ha a kokain, a metamfetamin és az alkohol lassan lelakja a gazdatestet, elválik, hogy a fény visszaverésének képessége mire jogosít fel: semmire. Marad az aranyásás, a házasság egy perverz vén kujonnal és a drága táskák meg az iskolázatlan proliság mutogatása az esti realityben. Ez ma egy trendi életstratégia. Palvin Barbara ennek a reklámarca – ő a kurva jól kinézés, és semmihez sem értés nemzetközi hírű királykisasszonya. Palvin Barbara fényesen keres ezzel, és ebben a pénzben az is vastagon benne van, hogy ha időről időre árukapcsolja a tömeggyilkosságot meg a termékelhelyezést, akkor egy olyan, mint én leírja róla, hogy egy szörnyeteg.. Mit tehetnék? A Barbara név jelentése: barbár nő – a név úgy tűnik, ezúttal kötelez.

Tömegesen tűntek fel a bejegyzés alatti kommentmezőben feminista különítmények, meg a hozzájuk tartozó kasztrált férfiszolgák osztagai, akik a Wikipédia szócikkét lobogtatva magyarázták, hogy igenis van bérkülönbség a két nem között. Nos: ezt senki nem vitatta. Azt vitattam, hogy ugyanazért a munkáért ne járna ugyanaz a bér. És ha már olyan sokan vették a fáradságot, és bemásolták ide a linket, megnézhették volna, hogy míg Magyarországon tizenöt százalék a két nem közti bérkülönbség, addig Németországban és Ausztriában húsz százalék fölött van. Hogyhogy? – kapnak a fejükhöz sokan: még jobban elnyomják a nőket az osztrák és a német munkaerőpiacon?! Nos, a rejtély megoldása az, hogy az eltérő jövedelmek mögött a nők és a férfiak eltérő karrierdöntései állnak. Sok nő ha teheti, otthon marad a gyerekekkel, vagy csak félállást vállal, esetleg kevésbé stresszes munkakört, mint az idióta, versengési mániás férfiak – különösen Németországban és Ausztriában, ahol ezt könnyebben meg is tehetik. Ezek a riasztó adatok abból adódnak, hogy a vizsgálatot készítő szociológusok minden nőt hasonlítanak össze minden férfival. Ha azt vizsgálnák, hogy azonos munkakörben, azonos tapasztalattal mekkora a két nem közti bérkülönbség, akkor legfeljebb két százalékot mérnének – csak azzal ugye nem lehetne olyan sikeresen bujtogatni a férfiak ellen, mint azzal, hogy ugyanazért a munkáért a nők tizenöt-húsz százalékkal kevesebb pénzt kapnak.

Más kérdés, hogy a nőknek sok területen valóban nehéz vezető pozíciót szerezniük. E téren én is érzek negatív diszkriminációt – ebben én is támogatom a női munkavállalókat. Meg tudom érteni a helyzetüket: tizenöt-húsz éve bébiszitter próbáltam lenni, és meg kellett tapasztalnom, hogy ezen a piacon a férfi munkavállalókat milyen széles körben diszkriminálják. Azt javaslom, ne hazudjunk a nők köré áldozati glóriát, és ne hergeljük őket fals adatokkal! Ez az, ami veszélyezteti a társadalmi békét, nem az, ha valaki épp leírja az igazat Palvin Barbaráról.” (forrás)

Hozzászólások