Rajzfilmhősök a valóságban

Realisztikus képsorozat, ami megöli a gyerekkorunk

2016/04/13

A legtöbb karakter a rajzfilm világban sokszor annyira karikatúra jellegű, hogy a valóságban groteszk hatást keltenének. Az alábbiak alapján mindenképpen.

Aki akár egy kicsit is szereti az animációs filmeket, játékokat, animéket, képregényeket vagy bármilyen rajzfilmet, minden bizonnyal eljátszott már a gondolattal, hogy hogyan is nézhetne ki a valóságban egyik-másik karakter. Az animáció, mint műfaj, olyan szabadságot ad az alkotóknak, amit a film soha nem fog. Persze a két technika ötvözése (CGI) sokat segít, de nem tudja felváltani egyiket a másik.

Ennek meg vannak az előnyei és a hátrányai is, a karakterrajzolás szabadsága sokszor mind a kettő egyszerre. A rajzolás, festészet kialakulása óta folyamatosan visszatérő elem a valóságtól való elrugaszkodás, ez a szereplők küllemén az utóbbi pár évtizedben a végletekig megmutatkozik. Ahelyett, hogy a valóságba kapaszkodnának az alkotók, inkább egy egyedi a karaktereikhez alkalmazkodó, saját világot teremtenek a valóságból ihletet merítve, ahol megél a legabsztraktabb teremtmény is. És ez így nagyszerű!

Nagy úttörője volt ennek a Nickelodeon csatorna, többek között Csupó Gáborral, akinek részben a Simson Családot is köszönthetjük. De már a Disney rajzfilmfigurái is közel 100 éve dolgoznak azért, hogy elrugaszkodhassunk a valóságtól a mesék világában. Ezek csupán példák a modern karakteralkotásra, az ősidők óta léteznek absztrakt illusztrációk.

Azonban más dolog a valóságot 2 vagy 3 dimenziós animációba ültetni, mint megpróbálni ugyan ezt a folyamatot visszafordítani. Mindig is izgalmas téma volt ez, a Simson család is szentelt neki egy külön részt. Többször is találkozhattunk már öniróniként túlrealizált képsorokkal kedvenc sorozatainkban, de az alábbi galéria igyekezett a lehető leginkább gyermeklélek romboló hatást keltve realizálni kedvenc karaktereinket. A témában az interneten terjengő alkotások legjavát felsorakoztattuk. Sok ismerős képpel is találkozhatunk az alábbi összeállításban, de számos új alkotás is belekerült.

Lássuk!

Hozzászólások