Rékasi Károly üzent a rajongóknak

˝Nem véletlenül maradtam életben!˝

2015/07/20

Rékasi Károly súlyos motorbalesete után három héttel, a hétvégén hagyhatta el a Honvédkórházat. Nyilatkozni még nem szeretne, de üzent a rajongóknak: életben van, mindent köszön és ősszel visszatér.

A Barátok közt népszerű színésze nagyon szépen gyógyult a többszörös csonttörése és műtéte után, múlt héten már járókeret segítségével fel tudott állni, a hétvégén pedig haza is engedték, otthon gyógyulhat tovább. Párja, Pikali Gerda a munkáját is feláldozta, hogy mellette lehessen, Rékasi pedig a Facebookon egy közös képpel együtt az alábbi üzenetet írta ki.

˝Kedves Mindenki! Volt egy csúnya balesetem, de – talán nem véletlenül – életben maradtam. Ehhez sok-sok törődést kaptam a Honvéd Kórházban, amit nem tudok elégszer megköszönni. Combcsont, medence végtagcsonkok, ugrócsont törése és sok egyéb zúzódás ellenére, köszönettel aggódó családomnak, akik rengeteg időt töltöttek velem, barátomnak, aki mindent félretett azért, hogy segíthessen nekem, s a Ti aggodalmatoknak, ÉLEK! S fogok is, még nagyon sokáig Közben persze igyekszem rájönni arra, hogy miért is kaptam ezt az üzenetet…? Mindenkinek szép nyarat, jó pihenést kívánok, s találkozzunk ősszel a József Attila Színházban és maradjunk továbbra is Barátok közt! Üdvözlettel: Rékasi Károly.˝

rekasipikali

Rékasinak az orvosok szerint hat hétre lesz szüksége, míg csontjai összeforrnak, és levehetik róla a gipszet.

Hozzászólások