Ritkaság: leopárdmacska született Debrecenben

A debreceni állatkert is hozzájárul a faj fenntartásához

2018/11/15

A debreceni állatkert részt vesz a Fülöp-szigetekről származó leopárdmacska európai fajmentő programjában. Az állatot kedden egy sajtótájékoztatón mutatták be. 

Palawan-szigeteki leopárdmacska született a debreceni állatkertben. A ritkaságnak számító állatot kedden sajtótájékoztatón mutatták be. Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: komoly előkészítő munkát követően a magyarországi állatkertek közül egyedüliként a debreceni vesz részt – alapító tagként – a Fülöp-szigetekről származó leopárdmacska európai fajmentő programjában.

Hozzátette: a berlini, a plzeni, a prágai és a debreceni állatkert összefogásaként megvalósuló tenyészprogram célja, hogy idővel a Palawan-szigeteki leopárdmacskát visszatelepítsék eredeti élőhelyére. Ennek előfeltétele, hogy egy stabil, mintegy ötven egyedet számláló állományt érjenek el.

macska1

A leopárdmacskáknak ez az alfaja rendkívül ritka, a világ öt állatkertjében jelenleg csupán 15 egyed van – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a debreceni állatkertben egy fiatal tenyészpár él, így a fajmentő programhoz a következő években még nyolc-tíz utóddal szeretnének hozzájárulni.

Nagy Gergely Sándor ismertetése szerint a leopárdmacska a természetes élőhely szűkülése és az illegális kereskedelem miatt szerepel a Természetvédelmi Világszövetség – IUCN – kihalással fenyegetett fajokat tartalmazó vörös listáján és a Washingtoni Egyezmény – CITES – függelékében is.

forrás

Hozzászólások