Robin Williams halála előtt elbúcsúzott lányától

Szinte egy szó nélkül vetett véget életének az öngyilkosságot elkövető színész

2014/08/13

A rendőrség hivatalos közleményében is megerősítette, hogy Robin Williams öngyilkos lett. A híres színész felakasztotta magát saját hálószobájában, így az idegenkezűséget kizárták. Mély depressziója miatt ugyan teljesen bezárkózott, lányától mégis elköszönt közösségi oldalán.

Robin Williams korábban nagyon közvetlen ember volt, még a szomszédjai is ilyen embernek ismerték. A színész soha nem titkolta, hogy drog- és alkoholproblémái vannak. Káros szenvedélyeit valószínűleg mániás-depressziója okozta, amire ugye tudjuk, hogy nem ez a megoldás. Nyilván ezt ő is belátta, hiszen többször is igénybe vette a minnesotai klinika szolgáltatásait, ezzel is beismerve azt, hogy valóban súlyosak a gondjai, amit nem jó „gyógymóddal” próbált orvosolni. Sajnos az utolsó – általa egyeztetett – időpontra már nem tud elmenni.

A nagy nevettető ezt a képet töltötte fel utoljára saját közösségi oldalára. Lánya, a 25 éves Zelda Rae pedig ezzel a szívszorító üzenettel búcsúzott édesapjától:

robinwilliams

„De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (…) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! Szeretlek. Hiányzol. Próbálok felnézni. Z” – Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művéből idézett a lány.

robinwilliamslanya2

„ … elvesztettem a férjemet és a legjobb barátomat, miközben a világ az egyik legszeretettebb művészt és legcsodálatosabb embert veszítette el. Reméljük, hogy akik emlékeznek rá, azok nem a halálára, hanem arra a végtelen vidámságra és nevetésre emlékeznek majd, amit ő hozott el milliók számára.” – ezek Robin Williams feleségének szavai, hivatalos közleményéből.

Egyes értesülések szerint a színész asszisztense talált rá kaliforniai otthonában. Azonnal értesítette a mentőket, akik augusztus 11-én, hétfőn 12 óra 02 perckor hivatalosan is halottá nyilvánították Robin Williamst. A szomszédok azt állítják, vasárnap este még látták Mrs. Tűzvoltét sétálni a háza körül. Ekkor még nem gondolhatták, hogy ők látták utoljára élve a népszerű színészt.

robinwilliamsotthona
Robin Williams kaliforniai otthona (fotó: MTI)

A rajongók nemcsak kaliforniai otthonához visznek virágokat és mécseseket megemlékezésük jeléül, hanem a közismert hollywoodi sétányon található csillagához is.

robinwilliamscsillaga
A humorista csillaga a híres hollywoodi sétányon (fotó: MTI)

Az élet kegyetlen tréfája, hogy a két humorista – Bajor Imre és Robin Williams – alig pár nap különbséggel hunyt el. Szinte mindenki emlékszik a Jó reggelt, Vietnám! című filmre, amelyben Bajor szólalt meg a főszereplő Williams magyar hangjaként.

A színész közvetlen hozzátartozóin és külföldi rajongóin kívül, a hazai sztárok is megemlékeztek Robin Williamsről.

„Személyesen sosem találkozhattunk, de a filmjein keresztül egyedülálló tehetségnek gondolom. Tökéletesen együtt lehetett élni a játékával.” – mondta Mikó István a Blikknek.

Viszont voltak olyan színészek, akiknek volt szerencséjük együtt dolgozni a hollywoodi sztárral. Rudolf Péter így emlékszik rá: „Robin Williams nagyszerű ember volt. Bár nem volt nagy szerepem a filmben, majd egy hónapot töltöttem együtt a főszereplőkkel. Magyarországon és Lengyelországban forgattunk nagy hidegben, és végig Robin tartotta bennünk a lelket. Emlékszem, egy jelenetet Újpesten vettünk fel, ahol Robinnak a jeges pocsolyában kellett hasra vágnia magát. Nem használt dublőrt, ő maga hasalt le a sárba százszor is.”

Egy egész világ őrzi Robin Williams emlékét. Nyugodjék békében!

Hozzászólások