Románia felől jöhet az újabb migránshullám

Már embercsempészek ˝tesztelik˝ a határt

2015/11/09

Újabb migránshullám érkezésére számít a kormány, a menekültek, miután a magyar-szerb határon akadályokba ütköztek, előbb a horvát irányból próbálkoztak, most pedig Románia felől szeretnének hozzánk bejutni a Németországba vezető útjukon. A kormány cselekvést sürget.

“A magyar kormány és a Hódmezővásárhelyre nagy erőkkel telepített honvédség készen áll arra, hogy amennyiben ez szükséges, kerítést emeljen a magyar-román határszakaszon Nagylak és Makó térségében, egészen Mezőhegyesig” – ezt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta a minap egy lakossági fórumon, hozzátéve, hogy egyébként Hódmezővásárhelyen állomásoznak a Magyarországot segítő csehek és szlovákok is, tehát komoly katonai erő van a térségben.

people in refugee camp
illusztráció

Időközben úgy tűnik, hogy az embercsempészek is akcióba lendültek, hiszen már több alkalommal fogtak el határsértőket, akik az ő segítségükkel próbálnak bejutni az országba. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakember a Híradónak tett nyilatkozatában azt is elmondta, hogy a csempészek érzékelhetően arra készülnek, hogy képesek legyenek az azonnal reakcióra, amennyiben Szlovénia lezárja a határukat. Mivel az átállás néhány napot igénybe vesz, vagyis szükségszerűen időbe telik, mire a pengés kerítést felhúzzák, addig jócskán van lehetőségük átjuttatni a menekülthullám első érkezőit a határvonalon.

A romániai politikai botrány is csökkentheti a hatalmon lévő kormány reakcióját, hiszen figyelmüket főleg arra fordítják, hogy megszüntessék a belső ellentéteket és helyreálljon a rend. Addig viszont akad egy rés a pajzson, amit az embercsempészek ki tudnak használni.

Egyes számítások szerint akár 50 ezren is úton lehetnek, így adott esetben egy újabb hullámmal is számolnia kell a magyar kormánynak.

Hozzászólások