Scherzinger nélkül is nyerő Hamilton

A brit versenyző mostani győzelmével átvette a vezetést a brit örök ranglistán

2014/11/04

Lewis Hamilton a vasárnapi Amerikai Nagydíjon elért győzelmével közelebb került a Forma-1 világbajnokság idei megnyeréséhez. Már csak két futam van hátra és 24 ponttal vezet az összetett versenyben Nico Rosberg, csapattársa előtt.

Hamilton szerelme Nicole Scherzinger eközben Azerbajdzsánban lépett fel, így csak a Föld túloldaláról tudott neki szurkolni, noha a verseny előtti napokat még együtt tudták tölteni.

Csodálatos napokat töltöttem el Knoxville-ben” – mesélte Hamilton, jelezve, hogy milyen jól érzi magát Scherzinger családjánál. – “Korai még erről beszélni, de igen én is szeretnék majd családot, szeretném, hogy valaki tovább vigye a nevemet.”

Bármennyire is így gondolja azonban, a családalapítás még várat magára, Scherzinger ugyanis a saját lemezével van elfoglalva, illetve annak promozásával, Hamiltonnak pedig a második vb megszerzése lebeg a szeme előtt. Jelenlegi győzelmével nagyot nőttek az esélyei erre, amikor megelőzte csapattársát, Rosberget a 24. körben, pedig mögüle volt kénytelen indulni a rajtnál.

  • nicole-nem-tervezhet-gyermeket-09210140

Elkötelezett és győzelemre éhes voltam” – mondta a verseny után Hamilton.– “Igazán büszke vagyok arra, hogy sikerült elérnem a célomat. Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy nem nyerhetek. Szerencsés vagyok, hogy ilyen remek csapattal dolgozhatom és ilyen jó autóm van.”

Hamilton mostani győzelmével megelőzte Nigel Mansellt (61) a brit örökranglistán. Az 1992-ben vébét nyerő egykori versenyző 31-szer állhatott a dobogó tetején. (forrás: Blikk)

Hozzászólások