Sírunk az IKEA új reklámján

A kék-sárga üzletlánc a hét legnagyobb trollja

2016/08/03

Az IKEA reklámjai érthető módon általában bútorokról szólnak. Most azonban olyannal rukkoltak elő, ami erősen szokatlan tőlük. Imádjuk. Nagyon.

A kék-sárga üzletlánc a világ minden táján ismert bútorairól, és néhányan még azzal is tisztában vannak, hogy az áruházak éttermeiben kifejezetten jókat lehet enni. Az IKEA azonban úgy látszik, új vizekre kíván evezni, és magára húzza a szupertroll jelmezt. Legújabb reklámjukban ugyanis kőkemény társadalomkritikát fogalmaztak meg, ráadásul valami egészen zseniális módon.

Úgy látszik, nem csak mi értjük, hogy miért olyan nagy divat egy ideje lefotózni és felrakni mindenféle szociális platformra a kajánkat. Az étel arra van, hogy megegyük, de néhányan már egész kiállításokat berendezhetnének olyan fotókból, amiken fánk, csoki, süti vagy éttermi ebéd/vacsora látható. Érdekes tény az is, hogy ezeken a fotókon szinte soha nem paprikás krumpli vagy pörkölt látható, hanem mindig valami fancy cucc, amire aztán mások is csorgathatják a nyálukat. Persze a közösségi médiát uraló lájkvadászat már csak ilyen. Reméljük, egyszer majd rájönnek az emberek, hogy az internetes pontok nem ehetőek, és bizony fizetés sem jár értük. 

Valószínűleg az IKEA marketingesei is hasonlóan gondolkoznak. Nem tudjuk, hányan fotózták az éttermi ebédjüket ahelyett, hogy megették volna, de nem lehettek kevesen, ha ez volt rá a válasz. Pacsi, IKEA, jár a keksz!

Fotó: Heart.co.uk
Hozzászólások