Sok csapadék, kevés napsütés lesz ma

27 fokos maximummal

2015/06/16

Kedden napközben nagyobbrészt felhős idő ígérkezik, kedden a több napsütés a Dunántúlon valószínű. Hajnalban már inkább csak a Dunától keletre várható csapadék.

Majd napközben elszórtan-nagyobb eséllyel az ország középső harmadában és keleten – alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Kedden heves zivatar már nem lesz. Hétfőn a délnyugati, nyugati, estétől az északnyugatira forduló szelet zivataroktól függetlenül is élénk, több helyen erős széllökések kísérhetik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22 és 27 fok között alakul.

SONY DSC

Időjárási helyzet Európában

Finnország felett örvénylik az a ciklon, amely meghatározza a Skandináv-félsziget és a kontinens középső területeinek időjárását. A térségben jellemzően felhős az idő, több helyen esik az eső, illetve záporok, zivatarok alakulnak ki. A hőmérséklet a június közepén megszokottak közelében Finnországban 13, 18 fok között, Stockholm környékén 20 fok körül, míg Németország északi felén 15 és 20 fok között alakul. A ciklon előoldalán Görögországtól egészen Szentpétervárig meleg, nedves szállítószalag húzódik, így Európa keleti felén nyáriasan meleg az idő, ugyanakkor délutánonként az erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződésből mind több helyen alakul ki konvektív csapadék. Moszkva térségében 28, Kijevben 33, Bukarestben 35, Thesszaloniki környékén 36, 37 fokot is mérnek délutánonként. Kedd estig a Kárpát-medence fölött hidegfront vonul át, keleten is megszűnik a hőség, és többfelé várható zápor, zivatar.

Hozzászólások