Soroksári gyilkosság, és ami utána következett

Gyilkosa ismeretlen – Kardos Lajos könyvet írt a tragédiáról

2014/07/16

6_o_soroksar-borito„Nyomozócsoport keresi a soroksári Szigetdűlőn szerda éjszaka megtalált 36 éves nő gyilkosát – közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A tettes azonosítására, elfogására létrehozott, 14 rendőrből álló nyomozócsoport már “számos nyomozási cselekményt elvégzett”. A széleskörű adatgyűjtésben beszerzett információkat folyamatosan ellenőrzik és értékelik, csakúgy, mint a XXIII. kerületi helyszínen rögzített nyomokat. A BRFK munkatársai minden lehetséges és szükséges eszközt igénybe vesznek annak érdekében, hogy az emberölés elkövetőjét azonosítsák és elfogják.” – ezt nyilatkozta az MTI elsőként a tavalyi soroksári gyilkosságról. Azóta rengeteg mindenen kellett keresztülmennie az özvegy férjnek, aki könyvet írt a tragédiáról. A Gyilkosa ismeretlen című könyv részleteit a Blikk is közzétette a napokban.

„Azon az estén, amikor Krisztinek nyoma veszett, éjfél körül sikerült meggyőznöm a rendőröket arról, hogy kutyával is keressék a feleségemet. Előkerestem Kriszti egyik ruháját és egy cipőjét, és indult a kutatás.

A bicikliút kivilágítatlan része felé vettük az irányt, ahol pár órával korábban Kriszti elkezdte a kocogást. Elöl ment a kutyás rendőr, mögötte a keresést irányító tiszt, utána rengeteg járőr zseblámpákkal, és mi ketten Csabival, a barátommal. Alig indultunk el az aszfalton, a kutya váratlanul hatalmas ívben kitért a szántóföldre.

– Lehet, hogy menekült valakik elől? – tette fel Csabi azt a kérdést, amit én nem mertem. Ha a kutya valóban Kriszti nyomát követte, a feleségem hosszú perceken át rohanhatott az üldözői elől. Ekkor már biztosan felfogta, hogy az életéért fut.

Az utolsó száz-százötven méteren már nem is tudtuk tartani a tempót a kutyával. Beszaladt a bokros részre.
– Területet lezárni! Orvost, gyorsan! – amikor meghallottam a kiabálást, oda akartam rohanni, de nem engedték. A rendőr előjött a bokrok közül, és telefonálni kezdett. Csak azt a kérdést ismételgettem, hogy él-e a feleségem, de senki sem felelt. Valamit válaszolt a rendőr, de nem értettük, végül bólintott, és kimondta:
– Meghalt.
Tizenhét év után elvesztettem azt a nőt, akiért az életemet is odaadtam volna. Visszatámogattak az út elejére, onnan néztem, ahogy az a rengeteg rendőr elkezdi lezárni a területet.

Nem emlékszem, hogyan keveredtem haza, de az biztos, hogy a kisfiam felébredt, amikor beléptem az ajtón. Felvittem a hálónkba, odafeküdt Kriszti helyére. Visszaaltattam, és közben próbáltam úgy sírni, hogy ne hallja meg.”

7_o_soroksar2

„Amikor beléptünk a kórbonctani intézetbe, már mindenem reszketett. Nem hittem el, hogy tényleg ott lesz a feleségem. Egy barátom azt tanácsolta, mindenképpen nézzem meg utoljára Krisztit, mert különben sohasem tudom elengedni – de ahogy ott lépkedtem azon a hosszú, barátságtalan folyosón, arra gondoltam, hogy nem is akarom. Láttam az út végén egy hatalmas függönyt. Amikor elhúzták, kirajzolódott egy hordágy, rajta egy letakart női alakkal.

Közelebb léptem, és észrevettem, hogy egy hosszú, vörös hajtincs lóg le a hordágyról. „Ő nem lehet az én feleségem, Kriszti szőke” – futott át az agyamon, de amikor felemelték a fehér takarót, és megláttam az arcát, megszédültem. Ő volt az. Még akkor is gyönyörű volt. A szeme csukva, a szája picit nyitva. Mindig így aludt, sokszor gyönyörködtem benne éjszakánként. De most lila foltok borították az arcát, és a szája fölött volt egy apró, lencse nagyságú seb.

– Miért vörös a haja? – alig ismertem rá a saját hangomra, amikor feltettem a kérdést. A boncmester válasza szíven ütött:

– A vértől – felelte anélkül, hogy rám nézett volna.

Miközben levegő után kapkodtam, és próbáltam magamhoz térni, odajött hozzánk az egyik boncsegéd. Állítólag régről ismertük egymást, még azokból az időkből, amikor testépítőversenyekre jártam. Ő mondta, hogy Krisztit kegyetlenül megverték. Megkötözték kezét-lábát, a jobb karját kicsavarták, a nyakára pedig olyan erővel szorították rá a kötelet, hogy alig tudták levágni róla, annyira belemélyedt a húsába.

Egészen addig semmit sem tudtam arról, hogy mi történt vele. A rendőröket hiába faggattam, mintha valami szörnyűségtől akartak volna megóvni. Azt mondták, ne kínozzam magam, és ne figyeljek a pletykákra – akkor ugyanis már olyan hírek kezdtek terjedni, amelyek szerint a feleségemet valósággal széttépték a támadói.

Úgy búcsúztam el Krisztitől, hogy fogalmam sem volt róla, mennyit szenvedett a halála előtt.”

 6_o_soroksar2

„…a tizenkét éves fiam is egyre több kérdést tett fel… Persze hiába próbáltam óvni a részletektől, az internetről azt is megtudta, hogyan találtak rá az édesanyjára.

– Apa, igaz, hogy csak egy cipő volt anyán? – kérdezte.

A kihallgatásokon a rendőrök kérdéseiből lassan kirajzolódott a gyilkosság néhány részlete. Többször rákérdeztek, Kriszti viselt-e ékszereket futáskor, amiből arra következtettem, hogy a halála után mindenét elvették. A rendőröket az is érdekelte, levehette-e a futónadrágját úgy, hogy magán hagyta a cipőjét. Azt feleltem, ha rajta volt a futócipő, akkor a nadrágot csak letéphették vagy levághatták róla. Rádöbbentem, hogy valószínűleg megerőszakolták a feleségemet.

A legnehezebb az volt, amikor Kriszti szexuális szokásairól faggattak. Olyan kérdésekre kellett válaszolnom, hogy szerette-e, ha kikötözték, vagy hogy miként viszonyult a csoportos szexhez. Elmondtam, hogy ilyesmire csak kényszeríthették. Miközben igyekeztem faarccal válaszolni a kérdésekre, belülről majd szétvetett az indulat. Tényleg azt hiheti valaki, hogy ez az egész azért történt, mert eldurvult egy szexjáték? Hogy Kriszti futás helyett titokban találkozott valakivel, majd utána hazakocogott volna hozzám és a fiunkhoz? Az én feleségem, aki egy morzsát sem tűrt meg a padlón, odaadta volna magát egy férfinak a koszban, azok között a bokrok között?
Borzalmas képek jelentek meg előttem: a feleségem meztelen, összekötözött testét férfiak veszik körül a sötétben. Csak arra tudtam gondolni, milyen kiszolgáltatott és rémült lehetett.”

6_o_soroksar3

Hozzászólások