Stohl újra veszélyt jelent?

Tiszta az erkölcsi bizonyítványa

2014/08/06

Stohl András visszakapta fegyvertartási engedélyét, és hamarosan a zsebében lesz a jogosítványa is, így ismét teljes életet élhet; hódolhat nagy szenvedélyének a vadászatnak. Ezzel azonban előfordulhat, hogy régi hibáit újra elköveti…

Stohl boldogságtól mámoros hangulatban vett ismét fegyvert a kezébe – írta a Bors. Köztudott, hogy a színész imád vadászni, és közvetve ennek köszönheti, hogy 2010-ben elkövetett közúti balesete miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélték; jogosítványát és fegyvertartási engedélyét bevonták. Ebből következik, hogy már négy éve nem hódolhatott szenvedélyének lőfegyverrel. Vadászatokra ugyan járt, de akkor csak vadászíjat használt.

„A büntetésem már egy hónapja véget ért, így jogilag büntetlen előéletűnek számítok. A félreértések elkerülése végett hangsúlyozom: csak jogilag. Örökre büntetett előéletű leszek, de papíron már minden büntetésem elévült, így tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal újra megigényelhettem a fegyvertartási engedélyt. Megkaptam a fegyvereimmel együtt, és már mentem is az erdőbe” – mondta a napilapnak boldogságtól megrészegült hangon Stohl András.

A színész életében akkora szerelem a hobbija, hogy többször kijelentette: nem is tudna élni nélküle. Felemelő élménynek tartja, amikor éjjel, holdfényben járja az erdőt és vadra vár. Stohlt egyébként az édesapja ismertette meg a vadászattal, ő is szenvedélyesen hódolt neki.

Remélhetőleg a néhány éven belül ötven éves, időközben négygyermekes apává vált művész felelősségteljesebb lesz, mint korábban. Családja vélhetően már nem bírná a további megpróbáltatásokat. Stohl András rendkívül szerencsésnek mondhatja magát, hiszen szerettei mind mellette maradtak a balesete után és a büntetése alatt. Emellett pedig szinte folyamatosan játszhatott színházban, szakmai életében csak kisebb hullámvölgyek voltak, bár az RTL Klubon azóta sem vezet műsort.

Hozzászólások