Megvan a 10 döntős

A Supermodel of the year 2014 szakmai zsűrije kiválasztotta a legjobbakat

2014/06/18

Ahogy azt korábban már láthattátok, a Supermodel of the year castingja lezárult. A szervezők kiválasztották azt a 10 szerencsés versenyzőt, akik részt vehetnek a június 28-án megrendezésre kerülő gálaesten, ahol az is kiderül, ki az év hazai supermodellje, és kié lesz a hatalmas értékű fődíj.

Jövő péntekig egyenként fogjuk bemutatni a döntősöket, fotókkal, leírással.

Elsőként Juhász Szilárdot ismerhetitek meg, aki Erdélyben született.1.feliratos

“Középiskolás és felsőoktatási tanulmányaimat Kolozsváron végeztem, mialatt basszusgitárosként pár zenésztársammal pop-rock együttest alapítottunk és 6 éven át próbatermek, kocsmák, kávézók, fesztiválok, kis- és nagy színpadait igyekeztünk meghódítani. Geológus mérnöki diplomám megszerzése után a szakmai értelemben vett elhelyezkedés vált fő célommá, ami végül itt, Budapesten teljesedett ki. Jelenleg egy helyi egyesület megbízásában egy ásványtani múzeum létesítésén dolgozom.

A modellkedés gondolata már zenész korszakomban sem volt idegen, hisz a színpadon a zene és a kinézetünk egyaránt fontos önkifejezési eszközeink voltak. Mindig is lenyűgözött a divat, mint művészet, a maga tömegekre ható erejével és ugyanakkor az önmegvalósítás lehetőségével szolgáló jelenség. A része lenni, képviselni egyrészről megtisztelő, másrészről egy izgalmas kihívás.

A gondolat kb. fél éve erősödött elhatározássá, azóta lépésről-lépésre haladok ezen az úton, ami már is sok élménnyel gazdagított. Köszönöm a lehetőséget, a Netcasting-nak.”

 

 

 

 

forrás: www.freefaces.net

 

Hozzászólások