Szakított a Megasztár álompárja

9 év és a 2 gyerek a múlté

2015/03/03

Véget ért a Megasztár álompárjának kapcsolata: Kontor Tamás és Szabó Eszter a tehetségkutató harmadik szériájában tűnt fel, és a szerelmük még a műsor alatt kibontakozott. Kilenc év után azonban külön váltak útjaik.

A két énekes 2006-ban ismerkedett meg egymással a Megasztár 3 alatt. Bár a szexi énekesnek akkor komoly kapcsolata volt, a próbák alatt egyre közelebb került a kalapjairól ismert lányhoz – olyannyira, hogy kapcsolatukat még a műsor ideje alatt egy baba koronázta meg

A pár 2008 óta jegyben járt, de már az gyanúra adhatott okot, hogy a beígért esküvő elmaradt. Ennek ellenére a Megasztár után együtt költöztek Eszter szülővárosába, Gyulára, ahol közösen építgették az életüket. Első gyermeküket, Edvint nem sokkal később egy kistestvér, Armand követte. Mivel Tamás is nagyon megszerette a várost, úgy döntöttek, itt telepednek le örökre, és a két énekes együtt építgette zenei karrierjét.

265166_1243243395_598x448
Tamás és Eszter jóban maradtak (Fotó: RTL Klub)

Csakhogy a kapcsolatból nem házasság, hanem szakítás lett. A pár nem nyilatkozott, de az egyik ismerősük elárulta, jóban váltak el egymástól.

“Nyílt titok ez itt a városban, már jó ideje nem élnek együtt.Tamást sokszor lehet látni a gyerekekkel, akik szép nagyra nőttek az utóbbi években, és az édesanyjuk is gyakran kerékpározik velük. Úgy tűnik, szerencsére jóban maradtak egymással – mesélte a jó barát a Blikknek. 

 

Hozzászólások