Szakíts, ha bírsz

Nézz szembe és lépj tovább

2015/07/21

Napokat agyalni azon, hogyan mond el, már vége, vergődni álmatlanul az ágyadban, kétségek között lenni, miközben jobbnak látod tovább lépni. Aztán jön egy cuki mondat, egy kedves gesztus, egy lehengerlő magatartás, és újra csak győzködöd magadat, hogy jól van ez így, közben minden porcikád tiltakozik az ellen, aminek lennie kell. Úgy szakíts, ahogy azt elvárod, hogy veled is megtegyék.

Nem igazság, hogy mindig a szakító fél a gonosz, a csúnya mumus, aki csak rossz, galád, hazug és igazságtalan lehet, aki nem törődik a másik érzéseivel, aki nem szeret eléggé, aki érzelmileg nulla és hosszú – vagy épp rövid – ideig, de becsapott. Mert egy szakítás senkinek sem jó, mindkét fél valamilyen formában sérül benne, de még mindig jobb kiállni a másik elé, és korrektül elmondani a véleményedet, mint csalni, hazudni és valóban tiszteletlennek lenni. Mert így vagy úgy, de idővel a másik fél is rá fog jönni – ha bír némi belátással -, hogy jobb volt ez így, vagy legalábbis nem szapul a hátad mögött. Mert egy szakításban, igaz vagy sem, de ketten vesznek részt.

Attractive young man on lake in sunny, peaceful day

Lehet úgy is szakítani, hogy nyíltan, egyértelműen elmondod a másiknak, hogy vége, és még ha fáj is neki, legalább tisztában van a helyzettel, nem érzi magát becsapva, te pedig tiszta lappal indulhatsz. Sőt, tulajdonképpen mindketten tiszta lappal indulhattok, mert mielőtt félre lépnél és bántanád a párodat, holnap majd te is tükörbe tudsz nézni, hogy mindez így volt korrekt. Ez lenne a normális helyzet, az alapvetés, az origó, minden szakítás legtisztábbika, amikor a kommunikációt, érveket és okokat, indokokat sorakoztatunk fel egymás mellett, hogy miért nem érezzük már jól magunkat a kapcsolatban, miért gondoljuk úgy, hogy nincs tovább, el kell válni.

Van úgy, hogy megpróbálsz leülni és békében elválni, vannak gondolataid és érzéseid, amit szeretnél megosztani a másikkal, de amint kilátásba helyezed a szakítás tényét, a másik máris támadóállást vesz fel, és minden vagy, csak úrinő nem, hiszen te hazug, te! Becsaptad őt és elhitetted vele, hogy itt minden szép és jó, örökkön örökké együtt, most pedig itt ez a kilátástalan helyzet, a totális káosz és reményvesztettség, amiért te vagy a felelős, senki más. Borzasztó helyzet. Mit tehetsz ilyenkor? Végig hallgatod a panaszáradatot, csöndben, türelmesen. Esetleg egy-két igazságtalanságon vagy valótlanságon már te is felemeled a fejed, szólni is próbálsz, védekeznél, de esélyed sincs a másikkal szemben. Az már részletkérdés, hogy egyetlen mondat után rád zúdul a Háború és béke teljes terjedelmében, úgy, hogy a partnernek eszében sincs egy olyan egyszerű kérdést feltenni, hogy mégis mi a baj, min szeretnél változtatni, vagy te mit érzel. A sorsod megpecsételődött, egy ideig visszavonhatatlanul megszűnsz létezni, érző, értékekkel bíró embernek lenni.

szakítás3

Nem vagy más, csak minden fájdalom és sérelem bölcsője, egy igazi fekete lyuk, ami minden jót, szerethetőt, békéset és boldogságot beszippantott és elnyelt. Áldozat vagy, méghozzá a saját csapdádban, mert bármennyire is igyekeztél kíméletes és figyelmes lenni a másikkal, elestél ebben a csatában. Vannak – illetve csak lennének – érveid, de kit érdekel már az, régen nem számít, hogy neked miért nem jó ez így. Ezzel szemben kaptál egy fel-alá járkáló, idegbeteg, vagdalózó, a felismerhetetlenségig magából kiforduló egykori társat, aki csak azzal van elfoglalva, hogy ő hogyan sérült ebben, mi lesz most így vele, kár volt bizalmat szavaznia neked, mert úgysem érdemled meg. A másodperc tört része alatt válsz értéktelenné, céltáblává, érzéketlenné, aki azon túl, hogy nem képes megbecsülni egy olyan értékes és szerethető figurát, mint aki szemben áll veled, még azt is megérdemli, hogy trágár szavakkal illessék, lenézzék, hogy élni akarja az életét, más utat választana, és mindezt nélküle szeretné megtenni. Mert mi lesz így az ő boldogságával?! Hát nem tudtad, hogy mikor őt választottad vállaltad annak felelősségét, hogy gondoskodsz róla is, megadod neki a boldogságot, az extázist, a soha vissza nem térő élményt, amit kiszipolyozhat belőled, mert neki az úgy jó? Hibáztál, hát vállald most érte a felelősséget. Szakíts, ha bírsz, engedd el, hagyd magára, fordíts kicsit hátat, hogy utána újra a szemébe tudj nézni.

Aztán lépj ki az ajtón, végy egy nagy levegőt, és tudd, hogy mindkettőtöknek jobb ez így, de neked mindenképpen. Tükörbe is tudsz nézni, és egy új útra léphetsz, ami a saját boldogulásoddal van kikövezve.

Hozzászólások