Szavak nélkül is tudsz csábítani!

6 tipp a hódítás sikeréért

2014/11/18

Se szó, se beszéd, csak a tettek! Nem kell ódákat zengeni azért, hogy megkaphasd álmaid férfiját, elég ha kivillantod a szexi lábaid, vagy csábosan mosolyogsz a kiszemeltedre – a hatás garantáltan nem marad el!

Nem vagy a szavak embere? Nem baj, sőt, ha ismered a legjobb csábítási praktikákat, a beszéd teljesen feleslegessé válik!

A csukló

Talán nem is gondoltuk eddig, de a csukló az egyik legerotikusabb zóna. Ha tetszeni akarunk a kiszemelt férfinak, apránként fedjük fel a csuklónkat, és mutassuk felé a tenyerünket is, ez ugyanis a felkínálkozás rejtett jele. Dohányzás közben a kezek szexi mozdulatokat tesznek. Ám nem muszáj ezért cigarettára gyújtanunk, elég szexi mozdulatokkal ajkaink közé venni a szívószálat, így két legyet ütünk egycsapásra.

A lábak

A lábak a legkifejezőbb testrészek, melyek akaratlanul is árulkodnak érzelmeinkről, ezért jobb odafigyelni, hogyan tartjuk őket. A kecsesen egymás mellé vagy szolidan széttett lábak szexuális vágyat fejeznek ki, ellentétben a keresztbe tett lábak zárkózottságával. Három izgalmas pozíció létezik, amellyel egyértelműen kifejezhetjük érdeklődésünk. Az egyik, amikor egyik lábunkat a másik alá dugjuk, ezzel kivillantva a térdet, esetleg a combokat is, így kacérkodva a számunkra érdekes személlyel. A második a lábfej cipőből való kibújtatása, majd visszadugása – ugye mondani sem kell, milyen mozdulatokra emlékeztet ez? A harmadik a lábak szorosan egymás mellett való tartása, ami szexuális izgalmat sugároz a hölgyből.

A száj

A nő egyik legcsábítóbb testrészre a szája, ezért érdemes odafigyelni, hogyan tartjuk. A kissé nyitott ajkak, a megnyalt vagy megnedvesített száj, a csillogó rúzs mind-mind egy dolgot üzen a férfiak számára: akarlak! A vörös rúzs ráadásul tudatalatti jelentést is küld: mivel a szexuális vágy jele, hogy az erogén zónák, amilyen a száj is, vérrel telnek meg, ezért a vérvörös ajkak az izgatottságot sugározzák.

csábítás2

A fej tartása

Azt minden nő tudja, hogy a haj rázása rendkívül szexi a férfiak szemében, de a rövid hajú hölgyeknek sem kell aggódniuk: a fej hátravetése ugyanolyan vonzó hatást kelt.

A csípő

A magassarkút arra találták fel, hogy a lábak és a combok még szexibbek legyenek, egy ilyen lábbeli pedig a járásunkat is ellenállhatatlanná teszi. A csípő ringása elbűvöli a férfiakat, de akkor is csábítóak vagyunk, ha megállunk, az egyik kezünket csípőre tesszük, a másikkal pedig a hajunkat és a nyakunkat simogatjuk.

Öntudatlan felhívás

A nők sokszor öntudatlanul birizgálnak tárgyakat: cigarettát vagy éppen borospoharat, ujjaikkal simogatják, vagy kezükbe veszik, majd lerakják. Minden henger alakú tárgy kézbevétele üzenet a férfinak arra, hogy a hölgy esze éppen a szexen jár. Ha közben még rá is nézünk a kiszemeltre, az félreérthetetlen felhívás!

Hozzászólások