Szepesi Niki már senkinek sem kell?

Botrányhős volt, már portás sem lehet

2015/04/23

Az egykori válogatott úszó, Szepesi Nikolett nem a medencében nyújtott teljesítményéről vált híressé, hanem arról, hogy 26 évesen megírta és kiadatta az “Én, a szexmániás” című könyvét, aminek központi témája természetesen az volt, hogy kikkel bújt ágyba.

A 2013-as év egyik nagy durranása volt a sokszoros magyar bajnok úszónő, Szepesi Nikolett botránykönyve, ami ugyan jól fogyott, de az érintett mégsem azt kapta tőle, amit várt. Ez a botrányosnak szánt vallomás azonban öngólnak bizonyult az életében, a könyvkiadó csődbe ment, munkát pedig nem sikerül találnia.

A kiadó Ulpius Ház csődbe ment, és hiába küldözheti be az önéletrajzát különböző munkahelyekre, senki nem akar vele dolgozni. “Amikor megjelent a könyv, hetekig hánytam, hasmenésem volt, pillanatok alatt lefogytam, és sokszor megeredt az orrom vére. Megviselt a nagy érdeklődés” – mondta az egykori sportolónő a Borsnak, bár akkor jó lett volna azt is megmagyaráznia, egyáltalán minek írta meg a könyvet. Nem számított ekkora érdeklődésre?

szepesi3

Ráadásul anyagilag sem biztos, hogy megérte. “Sosem éltünk nagylábon, édesanyám sokáig könyörgött, mire megkaptunk egy alig negyven négyzetméteres önkormányzati lakást. Ezt meg tudtam venni, és azóta is itt élek anyuval” – mesélt a lapnak az életéről Szepesi Niki, hozzátéve, nem elég, hogy becsődölt kiadójától nem kapta meg a neki járó pénzt, és munkát sem nagyon talál.

“Nemrég tizenhárom helyre elküldtem az önéletrajzomat is: virágkötőnek, asszisztensnek, recepciósnak. Egyedül egy önkormányzattól írtak vissza, hogy nem engem választottak. Gondolom, nem vették komolyan az önéletrajzomat. Vagy azt hitték, csak vicc. Pedig nincsenek nagy igényeim.” Ez egyébként a könyvéből is kiderült.

Hozzászólások