Szinetár Dóra magára maradt

Az egykori sztárpár közös menedzsere Bereczki Zoltánt választotta

2014/08/06

Már két éve is annak, hogy Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán bejelentette válását, azonban nyolc éves kapcsolatukat nem tudták egyik percről a másikra lezárni – gyermekük és a közös munkák összekötötték őket az utóbbi időszakban is.

Egy hónappal ezelőtt számoltunk be arról, hogy Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra kapcsolatának végleg vége, és teljesen külön utakon folytatják tovább életüket.

„Valóban úgy döntöttünk, hogy a közeljövőben „Musical Duett”-ként nem vállalunk több közös fellépést. Fantasztikusan sikeres évek állnak a közös koncertjeinek mögött, de a szakmai megújuláshoz mindkettőnknek külön útra van szükségünk. Talán pár év múlva, ha mindketten megjártuk a magunkét, majd újra egymásra találunk a színpadon. Én örülnék neki!”

Az, hogy véget ért a már évek óta nagy sikernek örvendő koncertsorozat, nem egy hirtelen meghozott ötlet eredménye, már hosszú ideje fontolgatták ezt a lépést. Ferenczi Orsolya, a páros közös menedzsere is nyilatkozott a témával kapcsolatban: „Ez kettejük döntése volt, hiszen mind Szinetár Dóra, mind Bereczki Zoltán önálló karrierje nagyon megerősödött az utóbbi időben, sokkal több odafigyelést igényel, ezért éppen ideje, hogy erre koncentráljunk.”

bereczkizoltanesferenciorsolya
Bereczki Zoltán és menedzsere, Ferenczi Orsolya

Ez a változás azt eredményezte, hogy Szinetár Dórának meg kell válnia menedzserétől, Ferenczi Orsolyától, aki a későbbiekben már csak Bereczki Zoltánt támogatja majd szakmailag, ugyanis várható volt, hogy eljön az idő, amikor nekik is el kell engedniük egymás kezét.

„Most mi is ezt tesszük, de csak szakmailag. És pontosan azért, hogy a barátságunk megmaradjon. Mindenkit megnyugtatunk, hogy a legnagyobb békében, szeretetben az elmúlt éveinkhez és sok-sok közös sikerünkhöz méltóan tudjuk elengedni egymást.” – nyilatkozta Ferenczi Orsolya a Borsnak.

Kiderült, hogy Bereczki Zoltán és menedzsere között több is van korábbi kapcsolatuknál – közös üzleti vállalkozást indítottak. Az énekesnő saját bevallása szerint, nem bánja, hogy így alakultak a dolgok, hiszen szükségesnek érzi a jelenlegi változásokat, amit külső átalakulásával is kifejezett a nyilvánosság számára.

„Új kihívások elé nézek. Tele vagyok tervekkel és munkákkal, többek között a Juventus Rádióban lesz dalpremierem augusztus 22-én, utána pedig próbálni kezdek Csemer Géza Cigánykerék című darabjában.”

Hozzászólások