A színlelés nem jó stratégia az ágyban

…ahogy a focipályán sem

2014/07/08
  • A férfiak 40%-a ezen a nyáron a szex helyett a focit választaná
  • 70% ért egyet azzal, hogy a színjátszás a focipályán tönkreteszi a játékot
  • Háromból egy válaszadó szerint rosszabb, ha valaki a focipályán játssza meg magát, mint a hálószobában

A Durex nemrég egy kutatást készített, amelyből kiderül, hogy az ősrégi „fáj a fejem” kamu indok piros lapot kapott, melyet inkább az őszinte „inkább focit szeretnék nézni” mondatra cserélnek a focirajongók, ha ezen a nyáron a szeretkezés helyett a meccset részesítenék előnyben.

Míg a focista elit a nemzetközi porondon méri össze a tudását, addig a pályán kívüli szóbeszéd tárgyát is leginkább a meccsekkel járó izgalom, szenvedély, valamint a sérülések elkerülhetetlen színlelése alkotja az elkövetkező hetekben. Ezekről a történésekről pedig sokan a világért sem maradnának le.

Mi a közös mégis a szexben és a fociban?

A kutatás szerint a jó szex olyan, mint a jó foci – sokkal jobb színlelés nélkül.  A #DontfakeIt, azaz a „Ne játszd meg” kampányhoz kapcsolódó kutatás során arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen hatással van az emberek szerelmi életére egy olyan nyár, melyben a foci kapja a főszerepet. Vannak, akik az egyenes hozzáállás mellett teszik le voksukat, azonban sajnos az alaposan kifundált, sérülésre való hivatkozás továbbra is jellemző kifogás a hálószobában, ahogy a focipályán is.

Sokan a mai napig hajlamosak betegséget színlelni, ha épp nincs kedvük szeretkezni párjukkal. A leggyakoribb kifogások közé a ’fáj a hátam’, ’túl fáradt vagyok’, ’fáj a fejem’ vagy épp a ’sokáig dolgoztam’ mondatok tartoznak.

Annak ellenére, hogy az általános feltételezés szerint az erősebbik nem képviselői ritkábban utasítják vissza párjuk gyengéd közeledését, a kutatásban résztvevő férfiak 40%-ka azt nyilatkozta, hogy a világbajnokság ideje alatt inkább nemet mond az együttlétre, és a meccsnézést választja.

Akárhogy is legyen, semmi sem állhat a jó szex útjába, még egy izgalmas meccs sem. Szóljon ez a nyár stimulálásról és ne a szimulálásról; vessünk véget a színlelésnek!

Azok pedig, akik épp egy jól koreografált esésen törik a fejüket, gondolják azt inkább át, hiszen a válaszadók közel 70%-a egyetértett abban, hogy a focipályán való színlelés sokszor nagyban rontja a játék élvezeti értékét, míg minden harmadik ember szerint néha még rosszabb is, ha a pályán színlel valaki, mint ha a hálószobában.

szex

„Akár az ágyban, akár a focipályán, mindig lesznek olyanok, akik a színlelést választják. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy itt az idő arra, hogy kijelentsük – a jó szex olyan, mint a jó foci, színlelés nélkül sokkal élvezetesebb” – mondta Sipeki Vivien. „A focirajongók izgatottsága világszerte óriási méreteket ölt és a szenvedély, amit e gyönyörű játék iránt éreznek, néha megközelíti, de esetenként akár túl is szárnyalja azt, amit partnerük iránt éreznek. Egy dologra azonban oda kell figyelniük; amint vége a 90 percnek, fordítsák minden figyelmüket ismét a szerelmükre… máskülönben jönnek a büntetők.”

Top 10 kifogás, amellyel a megkérdezések visszautasítják párjuk közeledését:

  1. Szeretnék focit nézni
  2. Fáj a hátam
  3. Túl fáradt vagyok
  4. Fáj a fejem
  5. Sokáig dolgoztam
  6. Még dolgom van
  7. Túl részeg vagyok
  8. Talán egy kicsit később?
  9. Nem érzem jól magam
  10. Holnap reggel korán kelek
Hozzászólások