Szörnyű tragédia Budapesten

Megtalálták az eltűnt lány holttestét

2016/03/10

Megtalálták a pár napja eltűntnek nyilvánított lány holttestét a rendőrök. A hír az egész szerkesztőségünket lesújtotta.

Napok óta nagy erőkkel keresték a lányt, az esetről sokan hallhattunk is.  M.Vivien, a fiatal csinos lány, szülinapot ünnepelni indult a barátaival a Liget Clubba március 4-én este. Az ipari kamerák rögzítették, ahogy hajnali négy óra harminc perckor kiment a club elé telefonálni, akkor látták őt utoljára.

Majoros Viven eltűnési plakát
A napokban Budapesten és környékén ez a plakát kérte a lakosság segítségét az eltűntnek hitt lány kereséséhez.

A felvételeken látni, ahogy elindul a buszpályaudvar felé. Feltételezhetően a fél hatkor Kakucsra induló járathoz sietett, de az ottani kamerák már nem látták, hogy odaért volna, ahogy az aluljáróban kihelyezettek sem. A rendőrök nyomkereső kutyákat is bevetve keresték a lányt a Népliget, majd Kakucs környékén, ahol élt, és ahova haza kellet volna érnie.

“A rendőrök elvitték a pizsamáját, a fehérneműjét és még a fogkeféjét is” – nyilatkozta korábban a Blikknek a lány édesanyja. – “Azóta nem alszom, nem eszem.” A lány testére végül szülőfalujától pár kilométerre találtak rá csütörtök hajnalban, Dabas egy erdős területén.

A rendőrök a holttest megvizsgálása után egyértelműen kijelentették, hogy a lány gyilkosság áldozata lett. Nem sokkal később el is fogtak egy gyanúsítottat.

A feltételezett gyilkos egy 20 éves kakucsi férfi, akit jelenleg is kihallgatnak a rendőrök. Emberölés gyanújával indítottak ellene eljárást, az alábbi videó az elfogásáról készült:

Hozzászólások