Szuper programok a pünkösdi hosszú hétvégére

Érezd jól magad, ha esik, ha fúj!

2015/05/22

Jöhet szél vagy eső, a hosszú hétvége az hosszú hétvége, nem érdemes egyetlen percet sem elpocsékolni, amit pihenéssel és kikapcsolódással tölthetünk. Szerencsére ezen a hétvégén is szuper programok várnak ránk, úgyhogy unatkozni nem fogunk!

Magyarország legnagyobb virágszőnyege
Budapest, Március 15- tér – május 24.

Mindazoknak, akik május 24-én 10 órától kilátogatnak a Március 15. térre egyedülálló élményben  lehet részük.1000 négyzetméteren elterülő, ezernyi színben pompázó virágos kép borítja majd a szürke betont, így ezen a speciális napon a hölgyek köszöntése mellett egy napig Budapest belvárosa is új színfolttal egészül ki. A virágszőnyeg a tervek szerint több mint 40.000 élő és vágott virágból készül majd Gulyás Tamás – a Debreceni Virágkarnevál ismert virágszobrásza – vezetésével, 50 ember munkájának köszönhetően, 12 óra alatt.

virágsz_nyeg

 

Csíksomlyói búcsú
Csíkszereda – 2014. május 23-25.

Pünkösdi fogadalmi búcsú Erdélyben. 2015-ben is több százezer zarándokot várnak a Csíksomlyói búcsúra. A csíksomlyói búcsú, minden évben Pünküsdkor kerül megrendezésre, az erdélyi Csíksomlyó településen. A csiksomlyói búcsún, több százezer, magyar katolikus hívő vesz részt minden évben.

Pünkösdi Borpiknik
Csopak – 2015. május 23-24.

Idén 3. alkalommal kerül megrendezésre a Csopaki strandon a Pünkösdi Borpiknik. Idén nemcsak finom csopaki borok várják a csopaki strand látogatóit, hanem szombaton egy egész napos vigassággal megválasztásra kerül Csopak Pünkösdi Királyfija is! Számos próbán kell keresztül menniük a jelentkező legényeknek (kik lehetnek csopakiak vagy akár nyaraló ifjak), a strand egész területén zajló viadalokon mérik össze erejüket és tudásukat, hogy elnyerjék a Pünkösdi Királyfi címet, majd este mulatsággal zárul a nap. 

Intersport Keszthelyi Kilométerek futóverseny
Keszthely – 2015. május 23-24.

A hagyományosan a pünkösdi hétvégén megrendezésre kerülő keszthelyi futóverseny valódi családi programot kínál a hosszú hétvégére, hiszen a gyermek, a sprint és a félmaraton, maraton egyéni és váltó számai mellett kísérő programok sora várja a versenyzőket és hozzátartozóikat. A Fő téri rendezvényhelyszín, a 10,5 km pálya látványos kialakítása és a naplementés befutó teszi felejthetetlenné a Keszthelyi Kilométereket.

futás

Várfesztivál
Szigliget – 2015. május 23-25.

A pünkösdi hosszúhétvégére háromnapos programsorozattal készülünk Szigligeten. A Várfesztivál szombat délelőttől egészen hétfő estig várja a látogatókat. Minden évben törekszünk arra, hogy kicsiktől a nagyokig mindenki megtalálja a neki megfelelő programot. Az alsó várban kialakított színpadon fegyver és harcászati bemutatók, korhű zenéket, táncokat felelevenítő művészek és egyéb zenés-táncos műsorok szórakoztatják a közönséget. Szakértők segítségével bárki kipróbálhatja a magyarokra jellemző fegyvereket.

Tihanyi Pünkösdi Pálinka Fesztivál
Tihany – 2015. május 23-24.

A pünkösdi hagyományokhoz és az ünnepkörhöz kapcsolódó programok mellett egy remek gasztronómiai élményt ígér a rendezvény. A Pálinka Fesztivál során a hazai pálinkafőzők legjava mutatja be a termékeit és mellettük a kézművesek vására is várja az érdeklődőket. Számos folklór program, koncert, gyerekműsor színesíti a programot!

Pünkösdi Eljegyzés
Badacsonytomaj és Badacsony – 2015. május 24.

A Rózsakő legendája alapján Pünkösd vasárnapra fiatal párokat várnak Badacsonyba, hogy ott jegyezzék el egymást, és vendégeikkel koccintsanak az erre az alkalomra készített Eljegyzési Borral. 

badacsony

Hajdúszoboszlói Grillétel- és Sörfesztivál & Harley Davidson Gastroride
Hajdúszoboszló, Szent István Park – május 22-24.

A tavasz első gasztronómiai fesztiválján Hajdúszoboszlón a grillezett ételek és a kiváló sörök a főszereplők. A jó idő beköszöntével megrendezett gasztronómiai eseményen grillezett, szabad tűzön készült ételeket és azokhoz illő ízletes söröket, sörkülönlegességeket kóstolhatnak meg az ínyencek. Frissen sütött szaftos grillek, kísérje le hideg sörrel!   

Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó
Hortobágy, Pusztai Állatpark – május 23.

A régi magyar pásztorhagyományokat a magyar szürke szarvasmarhát őrző gulyások napjainkig fenntartották. A gulyásverseny legfőbb célja, hogy ezen ősi szakma mesterei olyan versenyszámokban mérjék össze tudásukat, amelyek a mindennapi munkához is kapcsolódnak.

Pünkösdi Sokadalom
Hajdúszoboszló, Szabadtéri Színpad – május 23.

A Pünkösdi Sokadalom az alföldi régió legnagyobb néptánc találkozója. A rendezvénnyel a néptáncot szerető gyerekeknek teremtenek bemutatkozási lehetőséget és olyan közösségi alkalmat, ahol azonos érdeklődésű fiatalok találkozhatnak egymással. A Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola idén 13. alkalommal rendezi meg a Pünkösdi sokadalom néptánctalálkozót. A találkozóra az Észak-alföldi régióból és a határon túlról is érkeznek csoportok. A fellépők várható száma kb. 700 fő, 20 csoport. A tánccsoportok a közönség előtt a tájegységükre jellemző táncokat mutatnak be. A táncokat élő népzenei kíséret mellett láthatják az érdeklődők, az idei évben a Bakator Zenekar fog zenélni. A műsor számait szakmai zsűri értékeli -ezt egyénileg kérhetik a csoportok. A programot pünkösdi királyné választás illetve táncház zárja.

punkosdi_sokadalom

Falusi Pünkösd
Nyíregyháza-Sóstófürdő, Sóstói Múzeumfalu – május 25.

Pünkösdhétfőn a legerősebb, legügyesebb és legszebb ifjakat hozzuk el falunkba, hogy ügyességi és erőnléti versenyek közepette mérettessenek meg egymással. Számos ifjút láthatnak majd viaskodni, hiszen a királyi előjogok – egyebek mellett hivatalos a falu minden mulatságába és a helyiek állják számláját a kocsmában – sok trónkövetelőt vonzanak! Ezzel egy időben a pünkösdi királynéjárást is bemutatjuk, majd kitáncoljuk a májusfát. Hagyományos játszóudvarunkban pedig kicsik és nagyok is fognak találni kedvükre való elfoglaltságot.  

Pünkösdi Tor-túra
Egerszalók – 2015. május 23.                     

A Tor-Túra során helyi ételkülönlegességeket kínálunk a vendégek számára, melyeket a falu vendégházainál fogyaszthatnak el. Központi helyszín a Turisztikai Iroda udvara kézműves foglalkozással és kulturális programokkal.

VII. Tatai Patara – A nagy durranás
Tata – május 22-24.

Valóságos történelmi eseményre építve kerül megrendezésre a török kori történelmi fesztivál, mely autentikus hátteréül a tatai vár szolgál. A fesztivál során sor kerül várbéli koszorúzásra, kardcsörtető mustrára, díszlövésekkel színesített fáklyás felvonulásra, és a látványos csatákban több száz állig felfegyverzett török és keresztény vitéz küzd majd meg igazáért.

tatai patara

Virágzás Napjai
Őrség / Őriszentpéter és környező települések – 2015. május 22-25.

A Virágzás Napjai négy napos összművészeti fesztivál 22 éve, mindig Pünkösdkor! Vonzereje abban áll, hogy kétféle minőséget egyesít: igényes és sokrétű kulturális kínálatot vonultat fel az itt található gazdag természeti környezet háttere előtt. A program különböző őrségi helyszíneken zajlik, lineáris időbeosztással – így minden résztvevő számára lehetőséget ad a teljes műsorfolyam végig követésére.

 

Hozzászólások