Tatár Csilla: Szeretek feleség lenni, szeretek szerelmes lenni!

A műsorvezetőnő őszinte vallomása

2015/02/01

Az utóbbi időben komoly változásokon ment át Tatár Csilla élete. Tavaly év végén előbb férjével, Gönczi Gáborral, majd munkahelyével, a TV2-vel váltak el az útjaik. A népszerű műsorvezetőnő szerint kemény tanulság volt 2014, de utólag hálás, hogy a sors próbára tette, ő pedig sikerrel vette az akadályt.

Tatár Csilla, az MTV új műsorvezetője egy hete debütált új műsorában, a Dalban, de megtámadta az influenzavírus, ami ráment a gégéjére és hangszálaira is, így napokra megnémult. Most viszont már jól van, és meglepően nyílt, és őszinte interjút adott a Blikknek. Mint elárulta, 2015-ben alaposan megváltozott az élete.

“A december elég zúzós, feszült és nagyon stresszes volt – mondta a lapnak Tatár Csilla tavaly év végi válásáról és hangos munkahelyváltásáról. – Nem szeretnék soha többé olyan évet, mint amilyen a 14-es volt. Köszönöm szépen a sorstól, a Jóistentől, bárkitől, aki odaadta. Most már tudom, hogy meg tudom csinálni, de részemről ennyi.”

tatarcsilla2

Minden keserűség nélkül tette hozzá, hogy a tavalyi év legnagyobb tanulság az volt, hogy ne higgye barátjának azt a kollégát, akivel jóban van, mert könnyen hozhat meglepő fordulatokat az élet. “Én voltam a Csilike, és tulajdonképpen ott nőttem föl. De abban a pillanatban, amikor azt mondtam, lépést váltok, onnantól kezdve már nem Csilike voltam, hanem Tatár Csilla, aki nem a mi gyerekünk.”

Pedig az interjúban elmondta, hogy időben szól a TV2-nek, nem állította váratlan helyzet elé a csatornát, és sajnálja, hogy ennek ellenére botrány lett a távozásából. “Aki nem hobbiból dolgozik, hanem álmai, tervei, és persze számlái is vannak, amelyeket fizetnie kell, az nem lép ki a semmibe. Ezt lehet korrektül csinálni, és azt gondolom, végtelenül korrektül viselkedtem.”

Azért nem csak kellemetlen és nehéz dolgokról mesélt, hiszen a szerelemnek is köszönhető az, hogy megváltozott és megszépült az élete. “Van mellettem valaki, aki nagyon fontos lett nekem, és ő pontosan tudja, hogy családban képzelem el az életem. Szeretek feleség lenni, és szeretek szerelmes lenni. Így kerek a függetlenségem.”

Hozzászólások