Terrortámadás Egyiptomban

Öngyilkos merénylők robbantottak

2015/06/10

Szerda reggelre virradóan három öngyilkos merénylő robbantott Luxor egyik turisták által legjobban látogatott helyén, a karnaki templomnál. A terrortámadás meghiúsult, szerencsére nem sérült meg senki, két támadó azonban életét vesztette.

Az egyiptomi belügyminisztérium megerősítette a hírt, hogy a biztonsági emberek sikeresen meghiúsították a merénylet kivitelezését, a terrortámadás így szerencsére nem követelt emberáldozatot. Négy embert kellett kórházba szállítani, akik a helyszínen tartózkodó árusok közül szenvedtek kisebb sérülést, turisták nem voltak közöttük.

Az esemény körülményeiről annyit lehet tudni, hogy egy férfi autójával átszakította a karnaki templom parkolója körüli kordonokat és behajtott a parkoló autók közé. A helyszínen lévő biztonságiaknak sikerült lefegyverezni két társát, akik a kocsiból kiugorva tűzharcba keveredtek a rendőrséggel, a harmadik merénylő az autóban tudta aktiválni a robbanószert. A robbantásban életét veszítette a merénylő, két másik társát a rendőrség lőtte le, turisták szerencsére nem sérültek.

karnaki templom
A karnaki templom főbejárata

Egyelőre egyik szervezet sem vállalta a támadásért a felelősséget, azonban illetékesek iszlamista csoportokra gyanakszanak, mivel az elmúlt időszakban a kairói rendőrség több bázispontjukon rajtuk csapott, amiben katonák és rendőrök haltak meg. A támadóknak gyakran célpontjuk a turisták által előszeretettel látogatott övezetek, így elképzelhető, hogy ez lett volna a válaszreakció a legutóbb történtekre, írja a The Guardian.

A támadást követően a minisztérium azonnali hatállyal megerősítette a műemlékek körüli biztonsági intézkedéseket. Nem ez volt az első alkalom, hogy Luxor egyik legismertebb történelmi pontján terrortámadás történik. 1997 novemberében iszlám milicisták tüzet nyitottak a Nílus partján álló 3400 éve Hatshepsut Templon előtt, amiben 58 ember életét vesztette.

Hozzászólások