Tilla módszerei: pisztoly vagy pénz

Ezek a leghatékonyabbak a műsorvezető szerint?

2014/12/10

Gyereknevelési, pontosabban inkább gyógyszerbeadási módszerekről beszélgettek a FEM3 Café stúdiójában a műsorvezetők és a vendégek. Tilla elárulta, hogy mivel próbálkozott korábban, sőt egy rendkívül kreatív ötletet is megosztott a szakemberrel.

Szülőként vagy bébiszitterként gyakran szembesülünk azzal a problémával, hogy a gyerekek nem hajlandóak bevenni az orvosok által felírt gyógyszereiket. Erre különböző praktikákat próbálnak kitalálni az anyukák és az apukák, hiszen nemcsak a kicsiket, hanem a felnőtteket is megrémíti a doktor bácsi szavai: „Ha nem veszed be, jön az injekció!”

Sarka Kata úgy gondolta, összetöri a tablettát és belekeveri a gyerekek kedvenc ételeibe. Ez nem volt túl jó ötlet, ugyanis ebben az esetben a szer elveszti hatékonyságát, illetve a kicsik könnyen kiszúrják keserű ízük miatt a csalást, és akár egy életre megutálhatják az előtte kedvenc ételükként számon tartott hozzávalókat – jelen esetben a lekvárt.

sarkakata3
Kata, Noncsi és Dávidka (fotó: Sarka Kata Facebook oldala)

Mivel ez sem vált be, egy lenyelést könnyítő zselével próbálkoztak, ami a szakember szerint is remek ötlet. Hajdú Péter megmutatta a gyerekeknek, hogyan is kell csinálni, ők pedig örömmel utánozták apukájukat. Azóta nemcsak a kicsik, de Mr. Frizbi is így veszi be az orvosságokat.

tilla

Tilla rendhagyó módon próbálkozott. Szerette volna lefizetni gyermekét, ám nyilvánvalóan nem járt sikerrel. Kitalálta, hogy akár pisztollyal is be lehetne adni nekik a szert, mint ahogy az állatok esetében szokták beadni a nyugtatót. Természetesen csak viccnek szánta, de elméleti síkon jót nevettek a különös problémamegoldáson a stúdióban.

Nézd meg a videót!

Hozzászólások