Tragédia a hokipályán

Meccs közben a pályán meghalt Rajz Attila, a székesfehérváriak hokisa

2014/11/17

Óriási tragédia történt az eheti jégkorong bajnokság fordulójában: Rajz Attila, a székesfehérváriak OB II-es jégkorong csapatának játékosa, korábbi válogatott csapattag a meccs közben meghalt.

A korábbi válogatott, 38 éves erdélyi születésű sportoló, aki már nyert két bajnokságot az Alba Volánnal, előtte játszott egy mérkőzésen és két gólt is szerzett. Ezután fáradtságra hivatkozva a nap második meccsén nem öltözött már át.

A szemtanúk elmondása szerint Rajz Attila lezuhanyzott, majd kiment a csapat cserepadjához. A második harmad utolsó percében összeesett. Azonnal hívták a mentőket, akik kiérkeztek néhány perce belük, de sajnos nem tudtak már segíteni rajta.

meghalt_Rajz_Attila_fill_400x300

A kiváló sportoló három világbajnokságon is szerepelt. A székesfehérváriak csapatában 1991 óta volt csapattag  2012-ig, utána pedig edzőként dolgozott. A most tartott első OB II-es fordulón, amelyet a magyar szövetség szervezett, vagy fiatal vagy pedig  idősebb játékosok játszottak, mint például Rajz Attila is, akik nem játszanak aktívan az élvonalban. (forrás: Bors)

Hozzászólások