Tragédia Győzike családjában

Elhunyt a showman édesanyja

2015/03/10

Szörnyű hírt jelentett be Győzike a közösségi oldalon: imádott édesanyja nem tudott megbirkózni a gyilkos kórral, és tegnap este elhunyt.

Kicsivel több mint fél évvel ezelőtt derült ki: Győzike és Zsolti anyukája tüdőrákban szenved. A család akkor még rendíthetetlenül bízott a gyógyulásban.

Nyár végén rosszullétekre panaszkodott édesanyánk. Veséjét fájlalta, ami már korábban is előfordult. Azt hittük, biztosan veseköve van. El is vittem az orvoshoz. Ott a szokásosnál jóval hosszabb ideig vizsgálták. Akkor jöttek a rossz megérzéseim. Be is kopogtam a rendelőbe, hogy érdeklődjek, miért tartják bent ennyi ideig. Ott közölték velünk, hogy továbbküldik CT-re és MRI-re a fővárosba. Éreztem, hogy itt valami nagy baj lehet. Augusztusban mentünk el ezekre a vizsgálatokra és a létező legborzalmasabb dolgot közölte velünk az orvos: édesanyánknak tüdőrákja van” – mesélte néhány hónapja a Kiskegyednek Győzike testvére, Zsolti.

Győzike és Zsolti
A bajban van igazán nagy szükség a testvérek összefogására
Zsolti először azt sem tudta, hogy mondja meg a családnak a borzasztó hírt. Miután átestek az első sokkon, mindenki összefogott a gyógyulás érdekében.
“Első pillanatban kétségbeestünk, de aztán úgy fogtuk fel: a baj már itt van, ezt már nem tudjuk megelőzni, de le kell győznünk. Az Országos Onkológiai Intézetbe irányítottak minket, és minél előbb el kellett kezdenünk a kemoterápiás kezelést. Most már túl vagyunk a harmadik alkalmon. Háromhetente járunk fel és utána haza is hozhatjuk édesanyánkat. Az első két kezelés után volt kritikus időszak. Nem lett jó édesanyám vérképe, és még vérátömlesztésről is szó esett. Aztán, szerencsére, erre nem lett szükség, és a harmadik beavatkozás után azt mondták az orvosok, hogy jól reagál a szervezete a kemoterápiára. Közvetlenül utána pár napig gyenge és rosszul érzi magát, de aztán megerősödik. Nagyon jó kezekben van anyukánk, ez azért megnyugtató” – mondta októberben a hetilapnak Zsolti.

Azonban a gyógyulásra sajnos hiába várt a család. Győzike és Zsolti édesanyja tegnap távozott az élők sorából. 

Hozzászólások