Triatlon Világkupa – Vanek Ákos győzött Tiszaújvárosban

Sikere sportágtörténeti jelentőségű

2014/08/11

Triatlon Világkupa – Vanek Ákos győzött Tiszaújvárosban

A férfiak versenyét Vanek Ákos nyerte, Faldum Gábor pedig bronzérmes lett, míg a nőknél Vanek Margit másodikként ért célba a tiszaújvárosi triatlon világkupafutamon.

Vanek Ákos sikere sportágtörténeti jelentőségű, ugyanis ezelőtt magyar versenyző még nem nyert vk-viadalt.

A férfiak 750 méteres úszása során a szlovák Richard Varga volt a leggyorsabb, de Vanek ötödik, Pocsai Balázs hetedik helyen kezdte a 20 kilométeres kerékpározást, míg Faldum Gábor és Tóth Tamás a harmadik csoportban vághatott neki a második etapnak.

Az első két körben háromfelé szakadt a harmincfős mezőny, de úgy, hogy mindössze 30 másodpercen belül tekert mindenki. Az élen haladó ötösben volt Vanek, aki 2011-ben bronzérmes lett Tiszaújvárosban. A táv előre haladtával csökkentek a különbségek, majd a futás kezdetére egy bollyá összeért az egész mezőny.

Kovács Zsófia - fotó: www.minap.hu
Kovács Zsófia – fotó: www.minap.hu

Mire az 5 kilométeres futás első negyedét maguk mögött hagyták a sportolók, Faldum Gábor haladt a mezőny élén, Vanek volt az ötödik. A második körben az olasz Davide Uccelari igyekezett lerázni vetélytársait – eredménytelenül. Az utolsó 1250 méterre a tavalyi tiszaújvárosi bronzérmes, spanyol Francesc Godoy indult elsőként, mögötte Faldummal és Vanekkal. A célegyenesben hatalmas hármas hajrában Vanek bizonyult a leggyorsabbnak, első helyével pedig sporttörténelmet írt. Faldum minden erejét latba vetette, hogy megszerezze az ezüstérmet, de célfotóval alulmaradt az ukrán, de éppen nemzetváltás előtt álló Rosztiszlav Pevcovval szemben.

fotó: www.hirek.ma.hu
fotó: www.hirek.ma.hu

“Nagyon elfáradtam, de éreztem, hogy van keresnivalóm a célegyenes előtt. Jó ütemben sikerült ritmust váltanom akkor, amikor láttam, hogy a többiek még tartalékolni akarnak. Az utolsó métereken mindent beleadtam, így sikerült a nagy álom, a világkupa-győzelem” – mondta Vanek Ákos, aki hozzátette, örül, hogy ő lehet az első magyar győztes, de ez a kitüntető cím ifj. Márkus Gábornak járt volna ki. “A Himnusz meghallgatása közben rá és édesapjára, Márkus Gáborra gondoltam. Nekik, az ő emléküknek ajánlom a világkupa-győzelmemet!”

Vanek Ákos - fotó: www.jochapress.hu
Vanek Ákos – fotó: www.jochapress.hu

A női versenyben a háromkörös, 750 méteres úszásban az új-zélandi Anneke Jenkins másfél perc előnyre tett szert. A második hullámban érkezett a 2010-es aquatlon világbajnok Vanek Margit és az egyetemi-főiskolai világbajnok Kovács Zsófia is. A nyolckörös, 20 kilométeres kerékpározás második körére egy 12 fős élcsoport alakult ki, melynek Vanek is tagja volt, 25 másodperces hátránnyal következett a második sor – benne Kováccsal.

A négykörös, 5 kilométeres futás elején Vanek hetedikként érkezett vissza a versenyközpontba. A második körben a holland Rachel Klamer húszméteres előnyre tett szert az ötödik helyen futó Vanekkal szemben, újabb 100 méter távolságban pedig nyolcadikként érkezett Kovács is. Egy körrel a vége előtt a holland triatlonos mögött Vanek tíz másodperccel lemaradva már a második helyen, míg Kovács hatodikként tért vissza a lelátók elé. Az utolsó 1250 méteren Klamer nem engedte veszélyes közelségbe riválisait, így ő és Vanek is nemzeti zászlójukba burkolózva futottak célba. Kovács Zsófia a hajrában hatalmasat meccselt a bronzéremért a brazil Pamela Oliveira-val, de egy másodperccel végül alulmaradt, így negyedikként zárt.
Molnár Erika 1997-es ezüstérme óta ez a legjobb magyar vk-eredmény a női triatlonosok között.

Eredmények:

Férfiak:
1. Vanek Ákos 53:51 perc
2. Rosztiszlav Pevcov (ukrán) 53:52
3. Faldum Gábor 53:53
…17. Pocsai Balázs 54:33
…20. Tóth Tamás 54:45
Nők:
1. Rachel Klamer (holland) 59:31 perc
2. Vanek Margit 59:39
3. Pamela Oliveira (brazil) 59:46
4. Kovács Zsófia 59:47 (MTI)

 

Hozzászólások