WTCC: Michelisz tizedik a második mogyoródi futamon

Az összetett pontverseny állása szerint a 29 éves magyar versenyző a 9. 23 ponttal

2014/05/04

Michelisz Norbert a tizedik helyen ért célba a túraautó-világbajnokság (WTCC) magyarországi versenyhétvégéjének vasárnapi második futamán a Hungaroringen. A Zengő Motorsport Honda Civicjét vezető 29 éves magyar pilóta – az első versenyhez hasonlóan – ezúttal is a 11. pozícióból rajtolt, de nem tudott jelentősen javítani a helyzetén. A fordított rajtsorrend miatt – az időmérő első 10 helyezettje fordítva állt fel a rajtrácsra – izgalmas csaták alakultak ki a mogyoródi pályán, a győzelemért két korábbi Forma-1-es pilóta, az olasz Gianni Morbidelli (Chevrolet) és a portugál Tiago Monteiro (Honda) küzdött meg egymással, s a párharcból előbbi került ki győztesen.

MTI Fotó: Marjai János
MTI Fotó: Marjai János

Az első futamot megnyerő, címvédő Yvan Muller (Citroe:n) a tizedik helyről az ötödikre küzdötte fel magát, maga mögött tartva márkatársát, az összetett pontversenyben változatlanul vezető argentin José María Lópezt.  Michelisz az első versenyen elért hatodik, s a mostani tizedik helyével kilenc pontot szerzett, így az összetettben 23 ponttal a kilencedik.  A magyar pilóta a versenyek után azt mondta, az első futam első néhány körével elégedett, a folytatással azonban egyáltalán nem. “Az első versenyen a rajt után következő néhány kanyarban pontosan úgy alakult minden, ahogyan szerettem volna, utána viszont nem volt esélyem az előzésre, mert a motor helyenként kihagyott” – nyilatkozott. Hozzátette, tökéletesen működő autóval sem érhetett volna el sokkal jobb helyezést a 11. pozícióból startolva.

MTI Fotó: Marjai János
MTI Fotó: Marjai János

Azt érzem, hogy nagyon sok oldalról meg kell még ismernünk az autót, ugyanakkor ha az időmérő után valaki azt mondja nekem, hogy hatodik és tizedik leszek, azt elfogadtam volna előre.” Michelisz kiemelte, hogy háromszor már nagyon jól alakult a hétvége az ő szempontjából a Hungaroringen, de ez a sorozat most megszakadt.  A Hungaroring közlése szerint a háromnapos WTCC-hétvége ideje alatt összesen 58 ezer néző látogatott ki a mogyoródi pályára.

A WTCC jubileumi, tizedik szezonjának következő fordulóját a jövő hétvégén rendezik a Slovakiaringen.

eredmény, WTCC, 2. futam (14 kör):

1. Gianni Morbidelli (olasz, Chevrolet RML Cruze) 26:15.851 perc
2. Tiago Monteiro (portugál, Honda Civic) 0.350 másodperc hátrány
3. Hugo Valente (francia, Chevrolet RML Cruze) 1.206 mp h.
…10. Michelisz Norbert (Honda Civic) 8.842 mp h.

korábban:
1. futam (14 kör):
1. Yvan Muller (francia, Citroe:n C-Elysée)  25:57.292 perc
2. José María López (argentin, Citroe:n C-Elysée) 1.282 másodperc hátrány 3. Monteiro 8.961 mp h.
…6. Michelisz 16.672 mp h.

Az összetett pontverseny állása 6 futam után (még 18 van hátra):

1. López 115 pont,
2. Muller 105,
3. Sébastien Loeb (francia, Citroe:n C-Elysée) 84, …
9. Michelisz 23

Hozzászólások