Új szerelme van Tatár Csillának?

A műsorvezető védi magánéletét

2014/12/03

A két műsorvezető, Tatár Csilla és Gönczi Gábor hónapok óta külön él, és hetekkel ezelőtt bejelentették: kilenc év után külön utakon képzelik el a jövőt. A hírek szerint Csillának új szerelem bukkant fel a láthatáron.

Bár Csillának meg sem fordult a fejében új kapcsolatba belebonyolódni, pont egy olyan barátjába szeretett bele, akinek hozzá hasonlóan szintén mostanában futott zátonyra a házasélete.

– Kialakulóban van valami az életemben, ez igaz, de erről még korai lenne beszélni, pláne, hogy a másik fél civil és kifejezetten az is szeretne maradni. Ezt én maximálisan tiszteletben tartom – mondta Csilla. – Sok mindenen mentem keresztül az elmúlt időszakban, és szeretnék végre egy harmonikus, normális életet élni, hiszen ez mindenkinek jár.

tatarcsilla2

Kiderült, Csilla már régóta ismeri új választottját, aki egy nagyvállalti vezető. Korábban jó barátok voltak, majd miután mind a kettejüknek tönkrement a házassága, egymásnak panaszolták el bánatukat. A barátságukból pedig végül bimbózó szerelem szövődött. Boldogságukhoz persze az is kell, hogy mindketten lezárják az előző kapcsolatukat, írja a Blikk.

– Csilla szerelme papíron még nős, de már független, és a családjától teljesen külön él. Csak jóval azután jöttek össze egymással, hogy kiléptek az előző kapcsolatukból, mondhatni szabad emberekként – mondta lapunknak Csillát igencsak jól ismerő, neve elhallgatását kérő informátor.

A szép műsorvezető fiatal nő, így – ha újraépítené életét –  új életéhez sok boldogságot kívánunk neki!

Hozzászólások