Újabb botrány, ezúttal Szikora koncertjén

Az X-Faktor „felfedezettje” ismét balhézott

2014/09/23

Szikora Róbert megadta az esélyt Lászlónak, aki korábban az X-Faktor válogatóján minősíthetetlenül viselkedett, hogy bizonyítson emberileg és szakmailag egyaránt. A rocker azonban nem élt megfelelően ezzel a lehetőséggel…

Két héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy Tóth Gabit megfenyegette az X-Faktor válogatóján az egyik jelentkező. Egész pontosan László szerette volna megverni a mentort azért, mert nem volt hajlandó végighallgatni produkcióját.

„Tóth Gabi, neked az a szerencséd, hogy nem vagyok a faterod, mert akkor egy egész arzenálra való gitárt vernék szét a hátadon.”

Ezt természetesen a mentortársak sem tűrhették, ezért Szikora Robi kelt Gabi védelmére. Az R-GO énekese kivezette a színpadról az őrjöngő rockert, aki ezzel indokolta viselkedését:

„Gabi már tavaly is kiborult, amikor összetörtem a gitárt a színpadon, pedig a Kiss és a Venom is tör gitárokat minden fellépésén. Majd azok is pont Gabitól fognak engedélyt kérni? A szakmai méltóságomban aláztak meg.”

tothgabi2

Hörcher László levélben kért bocsánatot, de csak Szikora fogadta el, sőt felajánlotta neki, hogy személyesen is tisztázhatják a félreértést következő koncertje előtt. Később pedig a Fókusz kamerái előtt arra is lehetőséget adott, hogy az X-Faktor „felfedezettje” előadhat egy számot az R-GO előtt. Ez a produkció azonban szintén botrányosan sikerült, ugyanis ismét gitárt tört az őrjöngő rocker. A 15-20 ezres közönség pedig kifütyülte az „előadóművészt”.

Szikora Róbert

A szervezők nem lesznek olyan elnézőek a férfivel szemben, mint az RTL Klub és a műsor szerkesztői voltak, ők ugyanis perrel fenyegetőznek – Szikora és az R-GO elzárkózik az ügytől. A zenekar énekese pedig csak ennyit mondott a Blikknek a botrányos produkcióról:

„Nem tisztem László előadásáról véleményt formálni, mikor tehettem megtettem, most azonban nem volt hozzá semmi közöm. Ez az ő előadása volt a maga stílusában, az eredmény azonban ugyanaz lett, mint az X-Faktor kamerái előtt. Kifütyülték.”

szikorakoncert

Hozzászólások