Újra lesz magyar focista az angol topligában

18 éves kapus a Premier League-ben

2015/01/14

Manapság kevés magyar labdarúgó jut el az angol első osztályig, vagy egyáltalán a szigetországig, bár nem mintha ez régen másképp lett volna. Egy 18 éves magyar kapusnak, Bukrán Eriknek most mégis sikerült beverekednie magát a világ egyik legkeményebb és legnehezebb bajnokságába. 

Ráadásul a topligába, a Premier League-be került, ahol a 18. helyen álló Hull Citynél az utóbbi hónapokban meggyőződtek a Budapest Honvéd fiatal, 194 centiméter magas kapusának képességeiről, és profi szerződést ajánlottak neki.

Bukrán Erik karrierje eddig is ígéretesen alakult, az Egri Kapus Akadémiáról indult, majd a fővárosba került, és a Honvédban folytatta pályafutását. Már 2013-ban külföldre igazolt, az angol másodosztályú Bolton Wanderers szemelte ki és igazolta le, 2014 nyarán pedig a Hull City volt a következő állomás.

bukranerik_belso
Bukrán Erik

A futballista családból származó Bukrán Erik sorsa eddig hasonló módon alakul, mint nagybátyjáé, a válogatottságig is eljutó Bukrán Gáboré, aki még 39 évesen is aktív játékos. Eriknek viszont nem lesz könnyű dolga a Hull Citynél, ez viszont minden játékosról elmondható a Premier League-ben.

Első számú kapusuk a skót válogatott Allan McGregor, mögötte az angol Steve Harper, és a svájci Eldin Jakupovic várakoznak. Fiatalnak viszont egyik sem mondható, már harminc fölött járnak, így Bukráné lehet a jövő, akit korosztályában egyébként az egyik legnagyobb tehetségnek tartanak itthon.

Remélhetőleg így gondolja ezt a Hull City menedzsere, Steve Bruce is. Jelenleg csak az angol másodosztályban játszanak magyar focisták: Bajner Bálint (Ipswich Town), Király Gábor (Fulham FC), Tőzsér Dániel (Watford), és a januárban nagy valószínűséggel klubot váltó Bogdán Ádám (Bolton Wanderers).

Hozzászólások