Van-e élet az ISIS után?

Egy 17 éves lány története, aki megszökött a fogságból

2016/04/21

Lányok és nők, akiknek sikerült elmenekülniük az ISIS karmaiból, és most megpróbálnak visszatérni előző, normális életükhöz. Kínzás, nemi erőszak és fogva tartás után.

Első látásra Nehad Facebook oldala éppen úgy néz ki, mint bármely más 17 éves lányé. Hírek és videók a saját életteréből, alatta a barátai kommentjeivel és megosztásaival. Kedvencei között az Alkonyat sorozat, különösen az Újhold és a Hajnalhasadás, továbbá a Titanic és az Arab idol.

„Persze hogy bejelöllek” mondja Nehad a tolmácson keresztül, miközben kiveszi a telefonomat a kezemből és beírja nevét a keresőbe. A jobb kezén egy apró, N betűt formáló tetoválás, a nevének kezdőbetűje. A másik tetoválás végig a bal karján húzódik, a neve teljesen kiírva firkaszerű, de szépen megtervezett formában. Hazájából, Irakból érkezett hozzám Londonba egy látogatásra az AMAR jótékonysági alapítvány segítségével. Halkan, óvatosan beszél az életéről és hobbijairól, amikor azonban a családja és barátai kerülnek szóba, arca felderül. Korábban rendkívül nyitott, vidám tinédzser volt egészen addig, amíg az ISIS egy militánsa meg nem kínozta és erőszakolta, több, mint egy éven keresztül fogságban tartva őt.

Nehadot és családjának másik 27 tagját 2 évvel ezelőtt rabolták el egy északnyugati iraki városból, Sinjarból. Miután az egyik ISIS militánstól a másikhoz került, Szíriába vitték, ahol kénytelen volt együtt élni fogva tartójával és annak feleségével, gyerekeivel. Hónapokig tartó kínzás és nemi erőszak után teherbe esett. Az ő története egyáltalán nem ritka: a Yazidi vallási kisebbség által elkövetett rabszolgatartás és nők megerőszakolása szisztematikus részévé vált az ISIS rezsim belső mechanizmusának. Sokuk gyakran jutalom gyanánt kerül az ISIS harcosokhoz és azok támogatóihoz. Bár Nehadnak és több ezer másik Yazidi lánynak sikerült ugyan megszökniük fogva tartóiktól, ennél jóval több lányt tart jelenleg is fogva az ISIS.

„Nehéz látni és hallani a híreket arról, hogy mire képes az ISIS, mert a valóság ennél sokkalta rosszabb. Az emberek csak felszínesen ismerik a helyzetet” – mondja Nehad. „Nehéz ezt lenyelnem – ahogy a világ hagyja, hogy terjeszkedjenek, bármit megtegyenek és megússzák szárazon.”

Annak ellenére, hogy Nehad szörnyű dolgokon ment keresztül, elmondása szerint az a legnehezebb számára, hogy újra az az ember legyen, aki akkor volt, mielőtt az ISIS elfogta és megtörte őt lelkileg.

Nehad_1

Londoni látogatása óta Nehaddal rengeteg GIFet, fotót, szmájlikat, macskás képeket, animált virágokat küldtünk egymásnak. Alkalmanként 1-2 szelfit is a másikról. Két ember számára, akik nem beszélik egymás nyelvét, ez egy járható út, hogy kapcsolatukat fenntartsák.

„Szelfiket készítek magamról, amiket aztán szétküldök a barátaimnak” mondja. „Ők is küldenek nekem képeket. Leggyakrabban Facebookozom a telefonomon. Nincs sok energiám arra, hogy mást is csináljak azon kívül, ami feldob.”

Amíg az ISIS nemzetközi kommunikációra gyakorlott hatása a közösségi médiából fakad, addig Nehad és a hasonló cipőben járó sorstársai számára ez egy olyan élettér, ahol megtarthatják lelki egyensúlyukat, beszélhetnek tapasztalataikról és megoszthatják véleményüket, távol a közvetlen veszélytől.

De azt mondja, nem igazán számít, hogy ő és a többi Yazidi lány mit mesél: szavaikat nem hallják meg.

„Bármit mondok vagy teszek, egyszerűen nem elég. Beszélünk az etnikai tisztogatásokról, tömeggyilkosságokról – sem az én, sem a többi lány üzenete nem jut el senkihez olyan módon, hogy történjen is valami. Mondhatunk bármit, semmi sem változik.”

Természetesen legyen bármilyen optimista és kitartó Nehad, a brutális bánásmód, amit elszenvedett, komoly pusztítást végzett a személyiségében, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni. A jótékonysági szervezetek állítják, hogy amíg a figyelem pl. a menekültválságra koncentrálódik, ezek a lányok – különösen azok, akiknek sikerült megszökniük – teljesen kikerülnek a közvélemény látóteréből. Észak-Irakban komoly hiány van képzett pszichiáterekből, akik több más szakemberrel együtt elmenekültek az országból látva azt, hogy az ISIS ellen semmiféle kormányszintű vagy nemzetközi lépés nem várható.

„A történtek mentálisan nagyon mélyen megviseltek” mondja Nehad. „Folyamatosan újraélem az eseményeket, talán azért, mert még mindig nem értek véget. A hitem segít ezzel valamelyest megbirkózni, de még mindig várok a testvéreimre, hogy elmeneküljenek, és amíg nincsenek mellettem, nem tudok megnyugodni. A fájdalom kettétörte az életem, és átvette az uralmat fölötte.”

Talán nem is kell mondani, hogy ezek a lányok és nők több összetevős traumákkal küszködnek, a szorongás és poszttraumás stressz „veszélyesen magas” közöttük, állítja az AMAR segélyszervezet, akik szerint az, hogy immár biztonságba kerültek, nem csökkentette szenvedéseiket.

Dr. Ali Muthanna, az iraki AMAR szervezetének regionális igazgatója rengeteg lánnyal találkozik, akik az ISIS karmaiból elszökve képtelenek megbirkózni azzal a szenvedéssel, amit a fogság jelentett nekik. Szerinte sürgős segítségre van szükség, hogy a Nehadhoz hasonló nők minél előbb lelki, mentális segítséget kapjanak.

„Túl gyakran látunk halmozott, súlyos depresszióban szenvedő lányokat bénító szorongással, pánikrohamokkal, fejfájással, hányingerrel kísérve” – mondja. „Sokuk önpusztító hajlamokkal rendelkezik, és nagyon nehéz számukra fenntartani normális emberi kapcsolatokat.”

Nem egy eset addig fajul, amíg emlékeik által üldözve öngyilkosságba hajszolják magukat.

Nehad_2

„Szeretem, ha van benne egy kis szőke” – mondja Nehad, miközben sötét fürtjeivel játszik. Hamarosan szeretné mind a haját, mind a sminkjét megcsináltatni a helyi szalonban, az utcájuk végén. Fotókat osztott meg a rokonairól és arra vágyik, hogy ismét vele éljenek a városban, ahol az élet egyszerű és nagyon család centrikus.

Az elrablása előtti, békés időkből származó emlékek még mindig megmaradtak benne – de gyakran gondol gyermekére, akit csecsemőként kellett hátrahagynia, amikor elmenekült. Fogva tartója többszöri próbálkozást tett, hogy megszakítsa terhességét, mialatt ő annak családjával volt kénytelen együtt élni, bezárva a családi házba.

„Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, nem éreztem semmit. Aztán elkezdtem félni, hogy egy bűnöző gyerekét hordom a szívem alatt. De az érzéseim megváltoztak, amikor már a kezemben tartottam őt: éreztem, hogy ő a részem, és éreztem, hogy anya vagyok.”

A legtöbb nő számára, akiket elraboltak, megerőszakoltak, és hátra kellett hagyniuk a gyereküket, az újbóli családalapítás óriási kihívás. A nemi erőszakhoz ráadásul stigma is társul – a közösségek gyakran kiközösítik az ilyen embereket, a vallás miatt sokszor még a saját családjuk sem kivétel ez alól – a jelenség különösen él az ISIS uralta területeken, ahol a nemi erőszak egy jól bevált eszköz arra, hogy aláássák valaki becsületét.

Bár Nehad nehézkesnek találta az új környezetbe való beilleszkedést, azt mondta, minden lány, akik tudták róla, hogy túlélte az ISIS fogságát, tárt karokkal várták. A helyi jótékonysági szervezetek azt mondják, esete szerencsére nem egyedülálló: amíg ugyan az erőszakot elszenvedők megbélyegzése továbbra sem ritka, az ISIS uralta területeken lévő közösségek között már kialakulóban van az az új perspektíva, miszerint az áldozatokat nem kiközösítik, hanem támogatják a visszailleszkedésben.

„Valami új dolog van születőben az ISIS uralta területeken Irakban és Szíriában” – írta Yifat Susskind, a madrei női segélyszervezet ügyvezető igazgatója. “Az egyre növekvő számú erőszakot elszenvedő nők megítélése terén fordulóponthoz érkeztünk. Láttuk a változást Rwandában, ahol a nemi erőszak a népirtás eszközévé vált. A túlélők jelentős tömege egy új nemzetközi párbeszédet indított el, amely új megítélés alá helyezi a szexuális erőszakot, egyre szélesebb körben.”

A támogatás ellenére, amit Nehad a családjától és a közösségtől kap, azért még maradnak mögöttes feszültségek. Megnyílnia rendkívül nehéz, továbbá fél, hogy a családja fájdalmát ezzel még jobban elmélyíti, különösen annak fényében, hogy hiányzó testvérei még mindig fogságban vannak és hasonlókat élhetnek át. Mégis ő vált a családon belül az első számú segítővé, akiktől a többiek támogatást kapnak és remélnek.

„Nem oszthatom meg senkivel, valójában mit gondolok, hogyan érzek. Még a saját családommal sem beszélek meg mindent, így ők sem lesznek lehangoltak. Mindent mélyen elraktározok magamban. Édesapám nem hagyja, hogy egyedül maradjak, így nem maradok magamra a gondolataimmal. Gondoskodik arról, hogy mindig csináljak valamit, elvisz bevásárolni, vagy éppen a testvéremhez látogatóba. A szüleim szintén gyakran szomorúak, és ilyenkor én vagyok az, aki bátorságot önt beléjük. Keményen dolgozom, hogy megtartsam bennük a lelket.”

Nehad igyekszik egyre több hétköznapi, „normális” teendőt vinni az életébe, amit napról-napra él – megosztja a gondolatait a közösségi médiában a barátaival, sok időt tölt a szüleivel, festi a haját, mint ahogyan tette ezt azelőtt, hogy az ISIS lerohanta a városát. Mindez célokat, terveket ad neki a jövőre nézve.

„Szeretném befejezni az eddigi tanulmányaimat, majd újakba kezdeni, hogy végül tanár lehessek, és alapíthassak egy családot. Abban is bízom, hogy eljön még a nap, amikor a családom újra egyesül, és a testvéreim hazatérnek.”

– Rossalyn Warren, Buzzfeed

(Főkép: GettyImages)

Hozzászólások