Varga Viktor bevallotta, mit érez Cinthya iránt!

Ő az egyetlen, akit nem csalt meg az énekes

2015/05/04

Varga Viktor a nyilvánosság előtt élte meg élete legnagyobb szerelmét, és bár a kapcsolatuknak vége lett Cinthyával, sokan rebesgetik, hogy a pár ismét egymásra talált. Az énekes most őszintén bevallotta, milyen a viszonya a volt barátnőjével.

Varga Viktor és Citnhya Dictator viszonya igazi tökéletes kapcsolatnak tűnt, valami mégis elromlott közöttük, hiszen a pár két év után szakított. Néhány hete azonban felröppentek a hírek, hogy a fiatalok ismét együtt vannak, ám Varga Viktor pontot tesz a kérdés végére.

„Direkt „sehogy” vagyunk, vagyis nem keressük egymás társaságát, nem írunk a másiknak. De mindketten kívülállóként figyeljük a másik életének alakulását, mintha egyfajta plátói szerelem lenne köztünk. Bár sosem mondta, hogy ő is figyel még rám, látom minden mozdulatából, nyilatkozatából, hogy nekem üzen. Cin­thya mindig be lesz zárva a kincsesládámba” – nyilatkozta Viktor a Borsnak. – „Amíg Cintikével voltam, halál szerelmes voltam, ő volt az egyetlen nő, akit nem csaltam meg. Hozzá hasonlót még csak véletlenül sem keresek, és olyat sem, aki őt pótolná, mert nem lehet. Nem ragaszkodom hozzá, a mi kapcsolatunk egy idea, ami a fejünk felett lebeg, mellette éljük a földi életünket. De hozzá nem kell felérnie senkinek – szögezte le az énekes.

varga_viktor_cinthya
Viktor bevallotta: senkit sem szeretett még úgy, mint Cinthyát

Varga Viktor nem szomorkodik a régi kapcsolata miatt, már csak azért sem, mert úgy gondolja, ő minden nő álma, a herceg fehér lovon.

„Kétféle típusú nő létezik: az egyik azt hiszi, hogy ami körülvesz, csak a látszat, és ilyen nem létezik, csak a mesebeli herceg esetében. A másik egyből tudja, hogy én vagyok a herceg fehér lovon. A legnagyobb szerelmet adom, amire csak egy nő vágyhat. Olyan nőre van szükségem, aki nem túlemancipált, akit meg kell hódítani, akit lehet nőként kezelni. Egy hercegnő, aki csak lógatja a haját és várja, hogy én, a herceg megjelenjek. Nyilván nekem könnyebb dolgom van a párkeresésben, mint egy átlagembernek, hiszen mindig ott vagyok mindenkinek a szobájában, ezért sokan vágynak arra, hogy megismerjenek – állítja az énekes.

Hozzászólások