Varga Viktort hatalmas sokk érte, elveszítette nagymamáját

Különös módon emlékezik meg róla

2014/07/26

Varga Viktor az elmúlt időszakban eléggé túlhajtotta magát és sokszor megfogadta, hogy változtat életmódján és több időt tölt családjával, szeretteivel. Sajnos azonban egy hozzá közelálló személlyel már nem találkozhat, hiszen néhány hete vesztette el nagymamáját, akitől különös módon búcsúzott el. A meglepő fotót tegnap posztolta Facebook oldalára.

Az utóbbi időben az énekes és Cinthya életének szinte minden pillanatába bepillanthatunk, hiszen az ‘Édes Élet’ című műsorban naponta láthatjuk őket és magánéletüket. Néha azonban azzal kell szembesülniük, hogy magánéletük legféltettebb vagy legriasztóbb dolgait sem tudják elrejteni a nyilvánosság elől. Mindenki emlékszik még a pillanatra, amikor Viktor barátnőjéről – Cinthyáról – kiderült, hogy rákos daganat van a szervezetében, amit a kamerák kereszttüzében tudott meg. Nehéz pillanatok ezek, hiszen ilyenkor az ember szinte kifutna a világból fájdalmában, de egy híresség sosem rejtegetheti hosszan magánéletét, főleg ha arra vállalkozott, hogy abból reality sorozatot forgatnak. Azóta Cinthya szerencsésen meggyógyult és úgy tűnt, hogy minden rendben van az énekes és barátnője között. A napokban még nyaralásukról készült képet is posztoltak, amin egy hatalmas polipot tartanak a kezükben. Viktor a rövid nyaralás után újra koncertezett és képeket is töltött fel rajongóival, úgy tűnt, hogy teljes az összhang és a boldogság az életében

Viktor V. 1
Azonban pár napja lesújtó hírt közölt Facebook profilján rajongóival, miszerint elvesztette azt, akihez különleges kapocs fűzte,  nemrég elhunyt nagymamáját. Viktor nehezen emésztette meg szerette hiányát, megpróbált a munkába temetkezni, sikertelenül. Nem lehet könnyű úgy a színpadra állni és mosolyogni, hogy közben ekkora gyászt hordoz magában az ember. Nem tudjuk, hogy a veszteségnek köszönhető-e a drámai változás, ami Viktor külsejében felfedezhető, hiszen levágatta hosszú szakállát és haját is.
“Nagyon közel állt hozzánk Amama, így hívtuk, mert kiskorunkban nem tudtuk kimondani a testvéremmel, hogy nagymama – nyilatkozta Viktor a Borsnak. – Mindenkinek nagyon hiányzik, de talán apukámnak most a legnehezebb. Én egész nap dolgozom, hogy gondolkodni se legyen időm, így csak az estéim borúsak, apu viszont otthon kinéz az ablakon, és látja a nagymamám üres házát. Együtt éltünk, közös volt az udvar, mindennap találkoztunk. Az utána maradt űr most újra közelebb hozta egymáshoz a szüleimet, aminek örülök, mert az utóbbi időben megromlott a kapcsolatuk.” – mondta szomorúan az énekes.
A szertartás egyáltalán nem tetszett Viktornak, a temetés közepén fogta és egész egyszerűen elzavarta azt az embert, aki a búcsúztató beszédet tartotta, helyette egy  saját verset olvasott fel, amit a minap tett közzé Facebook oldalán. Egy rövid részlet ebből:
“AMAMA – Tegnap fehérbe öltöztem
…A hír a két matrac közti részbe tipor, majd beszippantja a teret. Innentől az arcomból zuhog az eső. Ilyenkor a szél fecskéket csapdos az ablakhoz. Rémisztő tompa koppanásra rianok kettétört jégbálványra dermedek, nem mozdulok…”

Varga V2

A szabadvers alapján Viktorban tényleg hatalmas fájdalom tombolhat. Sajnos a tragédia szinte előre látható volt, ugyanis 83 éves nagymamája az utóbbi időben sokszor emlegette, hogy nem érzi jól magát és nem szeretne tovább élni. Amióta elvesztette férjét nagyon magányosnak érezte magát és nem volt értelme az életének. Kiderült, hogy nem vettek észre nála egy korábbi szívrohamot, ami miatt szívének egy része egész egyszerűen elhalt. Műtétre is sor került, azonban egy nappal a kórházból való hazatérése előtt elhunyt. Reméljük, hogy Viktornak sok erőt ad kedvese és rajongói szeretete!

Hozzászólások