Vége Beyoncé énekesi karrierjének?

Egészen más pályán próbálja ki magát

2015/02/25

Beyoncé napjaink egyik legsikeresebb énekesnője, ám most úgy döntött, hogy a zeneipar meghódítása után egy másik területet is birtokába vesz.

Az énekesnő korábban már szerepelt a mozivásznon, hiszen ő volt a főszereplője a Dreamgirls című filmnek. Beyoncé úgy döntött, hogy ismét felveszi a fonalat, és beszáll a filmiparba. Ehhez már meg is találta a tökéletes otthont.

Beyonce Performs at The Staples Center
A díva színésznőként folytatja

Néhány hónapja még tele volt a sajtó azzal, hogy Beyoncé és Jay-Z ismét szülői örömök elé néz, nem sokkal később már a házasságuk befuccsolásáról cikkeztek a lapok. Úgy tűnik, sem a gyermekáldás, sem a válás nincs terítéken náluk, annál inkább a költözködés.

Beyoncé számtalanszor bizonyította, hogy énekesnőként a világ legjobbjai között van, legutóbb például a Grammy-díj átadáson, ahol több elismerést is bezsebelt. Most azonban úgy döntött, egy kicsit félre teszi a zenélést, és visszatér korábbi szenvedélyéhez, a színészkedéshez.

Ezért döntött úgy a család, hogy egy időre Los Angelesbe költözik, és néhány hetes keresgélés után megtalálták a tökéletes családi fészket is: egy 150 ezer dolláros, azaz mintegy 40 millió forintos ingatlant, amelyet ki is béreltek.

Az biztos, hogy Beyoncéban meg van a színészi véna, hiszen videoklipjeiben is sokszor játszott különböző karaktereket, ráadásul a Dreamgirlsben nyújtott alakítása is feledhetetlen volt. Hogy az énekesnő egy konkrét szerep miatt választotta-e a régi-új karriert, vagy most keresi a neki való filmet, még nem tudni.

Hozzászólások