Veszélybe került Cinthya Dictator

Egészségéért aggódik orvosa

2014/10/07

Egy hónappal ezelőtt értesülhettünk Varga Viktor és Cinthya Dictator szakításáról. Máshogy dolgozzák fel a bánatot, de úgy tűnik a fotósként dolgozó lány egészsége is veszélybe került.

Mindenki máshogy dolgozza fel a szakítást, így van ez a sztárok életében is. Varga Viktor látszólag jobban viseli Cinthya hiányát, ám róla sajnos nem mondható el ugyanez. Az egyébként is sovány lány rengeteget fogyott az utóbbi időben, így már csak 39 kilogramm. Ez minden felnőtt számára kevésnek mondható, az ő esetében azonban különösen veszélyes egészségi állapotát tekintve.

Cinthya Dictator nem rég küzdte le betegségét, amit az egész ország előtt vállalt az Édes Élet című műsorban. Érthető módon nagyon megrázó volt számára ez az időszak, de Viktor végig ott volt mellette. Most azonban egyedül kell megküzdenie az esetleges problémákkal, ugyanis teljesen legyengülhet immunrendszere, mivel szó szerint 40 kiló vaságyastól.

„A lelki állapotom miatt sajnos jó pár kilót fogytam. Az orvosom nyugtalankodik emiatt, és rám parancsolt, hogy azonnal kezdjek el hízni, mert így is elég erőtlen a szervezetem, és a fogyás tovább gyengíti az immunrendszeremet” – árulta el Cinthy a Borsnak.

cinthyadictator

„Szeretném a kapcsolatunkat kívülről látni, és a hibáimból tanulni. Próbálok továbblépni, olyan utat találni, ami a fejlődésemet szolgálja. Ran­dizom, ismerkedem, egyre inkább nyitott vagyok egy új szerelemre, bár még mindenkiben Viktort keresem. Sosem fogom, és nem is akarom őt elfelejte­ni. Eléggé megtört a dolog, hogy mással láttam Viktort, de egy szakítás után ez min­denki­nél bekövetkezik, nem csak nálunk. Mivel elengedtem a kezét, el kell fogadnom, hogy ő is elkezdett továbblépni. Most azt mondom, végleges a szakításunk, de ez nem azt jelenti, hogy a sors évek múltán nem sodorhat minket újra össze. Hiszek abban, hogy minket egymásnak teremtettek, nem véletlenül ez a negyedik közös életünk. Meglehet, hogy a következő életünkben leszünk ismét együtt.”

Nem sokkal szakításuk után egy másik lány oldalán látták Varga Viktort, aki nem is tagadta az esetet, bár a szemfüles olvasó-riporternek köszönhetően, nem is lett volna értelme, ugyanis fényképpel bizonyította állítását.

„Azonnal felismertük Varga Viktort, azonban az nagy megdöbbenést okozott, hogy egy számunkra teljesen ismeretlen lánnyal volt. Úgy tűnt, mintha régóta ismernék egymást, meghitten beszélgettek és ölelkeztek a jakuzziban.” – tudatta a forrás.

vargaviktor2

Hozzászólások