Veszélybe került Rubint Réka élete

Ismerősei előre figyelmeztették a fitneszladyt

2015/05/04

Több rohama is volt Schobert Norbi feleségének. Rubint Réka eleinte nem foglalkozott a tünetekkel, pedig még ismerősei is kérlelték, hogy vegye őket komolyan. Az állapota súlyosbodott, így kénytelen volt orvoshoz fordulni. A vizsgálatok egyértelműen kimutatták a probléma forrását.

A fitneszguru és felesége többek közt Rubint Réka allergiája és laktózérzékenysége miatt kezdett el foglalkozni a paleoétkezéssel. A tünetek már olyan súlyossá váltak, hogy a rohamokat már nem lehetett félvállról venni.

„Norbika születése után voltak először allergiás problé­máim. Ezek évről évre egyre durvábbak lettek. Végül már akkor is voltak allergiás tüneteim, amikor semmi sem virágzott. Észrevettem, hogy amikor tejet vagy tejtermékeket fogyasztok, egyre nehezebben tudom megemészteni. Mondták az ismerőseim, hogy vegyem komolyan ezt a problémát, mert nagyon súlyos következményei is lehetnek, ha nem figyelek. Sőt akár meg is fulladhatok egy súlyosabb allergiás roham során. Az utóbbi időben egyre kellemetlenebbé váltak a tüneteim. Folyamatosan hányingerem volt, fájt a hasam, és kibírhatatlanul viszketett a bőröm meg a szemem. De olyan is előfordult, hogy le kellett pihennem, mert éreztem, hogy zsibbad a testem, és szédülök. Végül rászántam magam, és elmentem egy nagyon alapos allergiavizsgálatra. Itt megállapították, hogy gyakorlatilag minden növényre és virágra allergiás vagyok, ami a kertünkben van. És az is kiderült, hogy változtatnom kell az étkezésemen, mert laktózérzékeny vagyok” – mesélte a Blikknek Réka.

Sajtótájékoztató a Norbi Update részvényértékesítésér

Szerencsére enyhültek az allergiás tünetek, de egyelőre még nem szűntek meg teljesen. Schobert Norbi viszont elárulta, mi a titok nyitja: „A paleo az alacsonyabb szénhidráttartalom mellett többek között nélkülözi a tejfehérjét is. Amikor Réka elhagyta a tejet, és áttért a kókusztejre, megszűntek az allergiás problémái. Sajtokat és joghurtokat viszont továbbra is ehet.”

Hozzászólások