Veszélybe került Vajna Timi királynője

Lehet, hogy oda minden?

2015/07/02

Vajna Timi már eleve úgy nyilatkozott egy korábbi interjújában, hogy három év tulajdonlás és szervezés után inkább visszaadná a verseny jogait előző gazdájának, Sarka Katának. Most megint úgy tűnhet, hogy veszélyben az egész, aminek  a királynő ihatja meg a levét.

Egy szépségverseny szervezése, új királynő választása, gyönyörű lányok, ruhák és fantasztikus események közepette azt gondolnánk, hogy igazi álom, mindenki számára. Mindez azonban csak a látszat, hiszen tudvalevő, hogy a résztvevő mindig kemény és feszített munkáról számolnak be, rengeteg idejüket és energiájukat emészti fel a készülődés és a verseny. Sokan esztelen diétába kezdenek, mások feladják tanulmányaikat, vagy csak halasztanak. Egyszóval kijelenthető, hogy egyeseknek ez maga az amerikai álom, a nagy lehetőség, a big jump, amivel kitűnhetnek a szürke hétköznapokból. Vajna Timi legutóbb pedig erőn felül megmutatta, mi vár egy királynőre igazi, hamisítatlan csillogó királynői környezetben. Olyan show-t hozott össze, mint előtte senki még itthon.

nagy niki

A tengerentúli tulajdonos, Donald Trump milliárdos lett üzleti tevékenységeiből, komoly birodalmat épített fel magának. Most ott tart, hogy indul az idei elnökválasztáson, amelynek legutóbbi beszédje igencsak botrányosra sikerült. Trump milliókat döbbentett meg kijelentésével, mely szerint kerítéssel kell lezárni a mexikói határt, hogy a bevándorlók és csempészek ne juthassanak át az országba. Trump személyét illető ellenérzések és negatív közhangulat miatt az NBC televíziós csatorna petíciót nyújtott be, hogy ne közvetítsék a Miss Universe amerikai választását a tévében. Ezzel a húzással pedig az egész verseny létezését veszélyeztetik. A szponzorok és támogatók háborognak, sokan már fel is bontották szerződésüket a céggel.

“Mára közel 90 ország versenyzője vesz részt a világ legnevesebb szépségversenyén, a Miss Universe-n, amelyet először 1952-ben rendeztek meg, 1972-től színes és káprázatos show-műsor keretében láthatja a közönség. Évente közel tízezer fiatal lány vesz részt világszerte a Miss Universe világverseny válogatóin. Továbbra is mindenki előtt nyitva áll a kapu, érkezzen bármilyen háttérrel. A következő két hétben is folytatják a munkát és július 12-én megkoronázzák Amerika legszebb lányát. Mi is előre tekintünk, haladunk teljes gőzzel, ahogyan azt terveztük – válaszolta a Bors kérdésére a magyar tulajdonos, Vajna Timi.

Az amerikai szervezet pedig továbbra is lelkes és azon dolgozik, hogy megválasszák új királynőjüket. Az örökbecsű gondolattal zárták közleményüket, mely szerint a show-nak folytatódnia kell.

A Miss Universe Hungary szépségkirálynő választás döntősei épp egy hetes intenzív szabadságukat töltik a felkészítő táborban, ahol a feszített tempó mellett egy kis rakoncátlankodásra is jut idejük. Mindezt egy szál bikiniben tették. Nézegess gyönyörű nőket a videón!

miss universe

Hozzászólások