Veszélyben van Szulák Andrea vagyona?

Nem kötöttek szerződést volt párjával

2015/10/10

Annak ellenére, hogy Szulák Andrea maga előzte meg a találgatásokat közösségi oldalán, még mindig foglalkoztatja a közvéleményt a szakítása körüli események lehetséges oka és kimenetele.

A közkedvelt énekes-színésznő legutóbb az Ének iskolája című műsorban tűnt fel, ahol osztályfőnökként segítette a kis nebulók énekes képzését és fejlődését. Valószínűsíthetően már ekkor gyülekeztek a viharfelhők párkapcsolata fölött, de ennek semmi jelét nem mutatta. Az viszont kétségtelen, hogy tíz évnyi együttélést lehetetlen néhány nap alatt lezárni, különösen akkor, ha közös gyermek is van a kapcsolatban.

Szulák Andrea

Szulák Andi és párja, a taxis Gyarmati Gábor, évekig éltek boldogságban. Annak ellenére, hogy sokan óvva intették a kedvelt énekesnőt ettől a viszonytól. Gábor jóval fiatalabb nála, ráadásul egzisztenciálisan sem volt annyira biztosított, mint Szulák. Őt mégsem érdekelték a rosszakarók vészjósoló károgásai, belevetette magát a boldogságba, aminek gyümölcse is született, a kis Rozina személyében. A háttérben azonban már sokan sejteni vélték, hogy valami nincs rendben. Most, hogy nyilvánosságra került a különválásuk ténye, egyre több bennfentes kerül elő, akik tudni vélik az okokat. Miközben nyíltan megcsalásról és hűtlenségről hallani, addig mások az anyagi kérdés megegyezésében látják a mumust. Az azonban bizonyos, hogy Szulák Andi és párja sosem kötött házasságot, mindössze együtt éltek a művésznő hatalmas, második kerületi otthonában. Innen költözött el Gábor, és a jelek szerint néhány bőröndöt leszámítva másra nem is nagyon tarthat igényt. A Bors utánajárt, milyen érdekeltségei lehetnek Szulák vagyonában, de az énekesnő előrelátó volt. Állítólag még a családi cég is kizárólag Andi nevén van, amelynek bár van egy bejegyzett taxis személyszállítás tevékenysége, amit vélhetően nem ő végez, de volt párja még széljegyzetként sem szerepel. A házon egyébként tetemes hitel van, amit a művésznő egyedül vállalt. Otthonát évek óta árulja, jelenleg 80 millióra tartja az árát.

Így a színésznőnek mindössze egyetlen dolga van, túl lenni a nehézségeken, elengedni a múltbéli sérelmeket, és idővel újra nyitottá válni a nehezen jövő boldogságra. Addig is kell egy kis kitartás, de szeme fénye, Rozina, biztos, hogy mindig számíthat édesanyja támogatására és feltétel nélküli szeretetére.

Hozzászólások